Rab Árpád szerint nem a mesterséges intelligencia veszi majd el egy szakma pénzét, hanem azok a szakmabeliek, akik jól használják az MI-t.


A Z generáció előtt álló kihívásokról, a mesterséges intelligenciáról és az egészségügy jövőjéről is beszélt Rab Árpád a Pénzcentrumnak adott interjúban. A jövőkutató szerint „az emberiség nagyon sok kihívás előtt állt már, és ezeket mindig megoldotta”, most sem lesz ez másként.

Rab Árpád azt mondja, hogy már kiépítettük azokat a technológiákat, amikkel meg tudjuk menteni a Földet, „csak meg kell csinálnunk a dolgokat”.

„Persze ha ezt megoldjuk, majd létrejönnek új problémák, amiket majd a következő generációk oldanak meg. Nincs ebben semmi varázslat, az emberiség történelme ilyen” – tette hozzá a trendkutató, aki a Z generációra kitérve azt mondja, hogy sokszor a saját értékrendszerükben lévő kudarcélmények miatt depressziósak, nem pedig azért, mert a múlt értékmodelljei szerint ők ne lennének sikeresek.

„A problémát az szüli, hogy sokan vagyunk, globalizáció van, magasról indulunk, és mohók vagyunk. Ezeket a modelleket éppen most formáljuk, ez viszont az új generációnak egy nagy kihívása, mert ilyen még sose volt. Egyre gyorsabban változik a világ különféle okok miatt, leginkább azért, mert egy zárt rendszerben sokan élünk, és felgyorsultak az összeütközések. Ami régen egy 100 éves technológiai változás volt, 50 vagy 10, az most 3. Most minden generáció egyszerre kapja meg a dolgokat, nincs olyan generációs tudásátadás, hogy én megtanultam a jogot, gyakornok voltam, eljutottam ide, és most itt van a bőrfotelem és a drága autóm.”

Rab szerint „az emberiségnek akkora vagyona és olyan technológiája van, hogy a GDP 1 százalékával meg tudnánk oldani a globális vízproblémát”, azonban ez egy nagyon lassú folyamat. A trendkutató a mesterséges intelligenciáról azt gondolja: „sokkal nagyobb az esély arra, hogy átírja és irányítja az életünket, mint hogy 10 év múlva átveszi az emberiség felett a hatalmat”. Úgy véli, hogy az MI körül most egy „pozitív hájp” van, amit nemsokára egy nagyon negatív követ, „majd mindezek után szépen a helyére kerül, hogy van amikor jó, van amikor meg nem”.

A jövőkutató kitért a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatására is. Szerinte „nem az MI fogja elvenni egy szakmának a pénzét, hanem azok a szakmabeliek fogják elvenni a többiek pénzét, akik már használnak MI-t, és jól csinálják”.

Rab Árpád úgy látja, hogy a mostani általános egészségügyi színvonalat jelentősen feljebb tudjuk tornázni mindenki számára. A trendkutató szerint 20-30 évvel még kitolható az emberek várható élettartama, de hamarosan megszülethetnek annak a generációnak a tagjai, akik már soha nem halnak meg.

„Elvileg akár már most megszülethetnének, de 20 éven belül biztos, hogy lesz ilyen lehetőség. Most jön a neurobiológia nagy forradalma, most már van elég adatunk, és nem is feltétlenül az emberi test egyre jobb kicserélése, de az öregedés megállítása, a sejtcserékkel, akár testrészek pótlásával elérhető lesz. Ez nyilván azt fogja jelenteni, hogy néhány nagyon gazdag embernek már viszonylag hamar érinteni fogja az életét. Az elit technológiák pedig egyre olcsóbbá válnak, és egyre több embert érintenek De 100 év múlva meg bárki vehet majd magának új testet, ha úgy tartja kedve.”

A jövőkutató szerint az ember nagyjából 40 évre van „belőve”, amit már most ki tudunk tolni orvosi eszközökkel 80-100 évre is akár. Úgy véli, hogy csak idő kérdése, hogy „a test így vagy úgy a végtelenségig karbantarthatóvá váljék”.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!