Jordánia: ahol a Biblia és egy Mars-expedíció találkozik

Amikor elmondtam az ismerőseimnek, hogy Jordániába fogok utazni, még a tájékozottabbak egyik első kérdése is az volt: "Nem veszélyes ez?" Írtam is arról, hogy Jordánia a Közel-Kelet egyik legbiztonságosabb országa, bár ez megváltozhat, mert az ISIS azzal fenyegetőzik, hogy a Hásimita Királyság lesz a terrorszervezet következő célpontja. Ám ebből még szinte semmi nem érezhető, szóval akiket csak a félelem tartott vissza attól, hogy elutazzanak ebbe az izgalmas országba, mindenképpen olvassanak tovább.

Diszkont Indiana Jones

Amikor hét-nyolc éves koromban megtudtam, hogy Indiana Jones nem egy filmes díszletben kereste az utolsó kereszteslovagot, hanem egy létező helyen, Petrában, azóta tudom, hogy nekem egyszer oda biztosan el kell mennem. Másoknak ehhez Indiana Jones sem kellett, a Nabateus Királyság fennmaradt romvárosa az egyik legvonzóbb turistacélpont lett, és azt kell mondanom, teljesen megérdemelten.

Ahogy Petra is jóval több a sziklába vájt Kincsesháznál - amit minden képeslapon, hűtőmágnesen, filmben mutogatnak -, úgy Jordánia is sokkal több, mint egyszerűen az az ország, ahová Petra miatt érdemes elutazni.

Ezt azért érdemes észben tartani, mert Jordánia fővárosába, Ammánba tavaly október óta repül közvetlenül Ryanair-gép Budapestről, ami azt jelenti, hogy 30 ezer forint alatt meg lehet úszni az oda-vissza utat, ami lényegesen olcsóbb, mint az eddigi opciók voltak. Szerdán és vasárnap is fordul egyet az ammáni járat, tehát 7 éjszakás, és 11 éjszakás nyaralást is lehet tervezni: egy hét alatt kicsit sietősen, tizenegy nap alatt viszont ráérősen körbe lehet utazni Jordániát.

Még egy praktikus dolog, mielőtt rátérnék, hogy milyen ország Jordánia és miért érdemes odalátogatni. A jordán turisztikai minisztériumtól online is lehet venni úgy nevezett Jordan Passt, aminek az árában benne van a vízum, egy sor belépő különböző látványosságokhoz és az elég drága Petra-jegy is. A Jordan Pass egyrészt praktikus, mert telefonra töltve mutogathatjuk mindenhol, másrészt sokat lehet vele spórolni.

Pénz, közlekedés, alkudozás

Jordánia lakossága majdnem száz százalékban szunnita, de az egyik legliberálisabb arab ország, úgyhogy senki ne számítson szigorú vallási szabályokra, és a turistanőknek sem kell annyi mindenre figyelniük, mintha Iránba, vagy Szaúd-Arábiába utaznának.

A másik könnyítés európai szemmel, hogy sokkal kevésbé nyomulósak a jordánok, mint más arab országokban azok, akik a turistákból élnek. Akik túlélték a marrákesi bazárt vagy az önjelölt kairói "idegenvezetők" és taxisok rohamait, azoknak szinte észrevétlen lesz, hogy Jordániában pénzt akarnak belőlük kifacsarni. Európán kívül járva talán itt akartak a legkevesebbszer átverni, vagy erőszakosan valami olyat rám tukmálni, amire semmi szükségem nem volt. A taxisokkal itt sem árt vigyázni, de magyarként ez talán evidencia.

Ha valaki nem bérel kocsit, akkor biztosan rá lesz utalva a városok között mozgó iránytaxikra, ezeknél mindenképpen előre kell megbeszélni az árat, és érdemes bekamuzni egy legalább 10 jordán dínárral (1 JD körülbelül 400 forint) alacsonyabb ajánlatot, amit egyébként sosem kaptunk meg más taxistól: ettől rögtön zuhan majd a taxizás ára. A távolsági tömegközlekedés egyébként siralmas, két busztársaság indít naponta néhány járatot. Az Uber és annak egy helyi verziója, a Careem remekül működik, városokon belül ezeket érdemes használni, mert

ha a jordán városi tömegközlekedés a magyar megye II. bajnokság, akkor a BKV a Premier League.

Jordán dínárt Magyarországon elég nehéz váltani, a jordán ATM-ekből pedig drága pénzt felvenni, márpedig nagyon sok helyen szükség lesz készpénzre. Az amerikai dollárt viszont nagyon jól váltják Jordániában, úgyhogy szinte veszteség nélküli, ha forintból dollárt veszünk Magyarországon, és abból JD-t miután megérkeztünk.

Jordánia amúgy nem egy kifejezetten olcsó ország: a szállodák árai körülbelül magyar szinten vannak, étteremben enni drágább, mint itthon (2-3 ezernél kezdődnek a legolcsóbb helyeken a főételek), a boltok kicsit olcsóbbak, viszont a helyi specialitásokat (édességek, fűszerek) áruló jobb üzletek drágábbak. Az alkohol pedig baromi drága, ahogy ez a muszlim országokban már csak lenni szokott.

Alkudozni piacon, bazárban, utcai árusokkal, taxisokkal nem csak lehet, hanem kell is. Máshol viszont szabott árak vannak, úgyhogy teljesen felesleges próbálkozni.

Ammánban csak enni izgalmas

Ami már az ammáni reptérre érkezés utáni első percekben világos, hogy a királyi családnak olyasmi kultusza van, mint Nagy-Britanniában: a király és rokonai képei rengeteg helyen lógnak a falon, a jordánok pedig az autómatricáktól a melegítőfelsőkig szívesen reklámozzák a Jordán Királyságot.

Ellenben úgy nem veszik komolyan a királyságtémát, mint mondjuk Thaiföldön, ahol simán elvihetnek börtönbe is egy királyról elsütött vicc, vagy rossz megjegyzés miatt felségsértésért.

Magyarországról szinte biztos, hogy Ammánba fog érkezni, aki Jordániába tart, de sokat ne várjon senki a fővárostól. A dimbes-dombos helyre épült, úgy hárommillió lakosú

Ammán se nem szép, se nem izgalmas, és semmi különleges nincs benne. Egy kaotikus arab nagyváros, semmi több.

A római időkből származó romok semmivel nem extrábbak, mint az aquincumiak, a mecsetek sem látványosabbak, mint bárhol máshol a világon, a lepukkant óváros pedig csak egy lepukkant óváros. A citadellához viszont érdemes felmászni, mert madártávlatból jól néz ki, ahogy az ammáni dombokon összezsúfolódnak a homokszínű házak.

Az akklimatizálódás mellett egy dolgot érdemes Ammánban csinálni: enni. És azt is az egyik legrégibb és legjobb helyen, a Hashemben.

Hús itt nincs az étlapon, de a világbajnok falafelek, hummuszok, a padlizsánból készült moutabel, a lóbabos ful medames, és a többi pitára kenhető mindenféle zöldségpüré és krém mellett ez fel sem tűnik.

A jordán konyha belesimul a levantei konyhába, nagy meglepetésekre nem kell tőle számítani, de általánosságban majdnem hozza azt a színvonalat, amit a hasonló pályán mozgó, népszerű budapesti Dobrumba.

Street foodban három dolgot nem érdemes kihagyni:

• a nyugat-európai arab negyedekből már biztos sokaknak ismerős shawarma Jordániában is alap,
• a manakish már obskúrusabb étel, pedig ez nem több egy kenyérlángos-szerű dolognál, amire a tojástól kezdve a darált húsig mindenfélét pakolnak,
• és személyes kedvencem a kanafeh, ami egy tésztába sütött, mézes, mandulás, pisztáciás rózsavizes sütemény, amiben az a meglepő, hogy a báránysajt az egyik fő összetevője, szóval nem csak iszonyúan édes, de nyúlósan sós is. Leírva rosszul hangzik, pedig az egyik legjobb édesség, amivel valaha találkoztam.

Édességekben egyébként is jók a jordánok: ami biztos, hogy szirupos, mézes, tényleg baromi édes dolgot kapunk, bármit is kérünk.

Végül nem lehet kihagyni azt a jordán ételt, ami egyértelműen A Jordán Nemzeti Étel, így csupa nagybetűvel. Ez a mansaf, ami egy rizsből és puha bárányhúsból összedobott egytálétel, leöntve fermentált kecsketejből készült joghurttal. Ezt szokták enni a jordánok, ha valami konfliktust akarnak elsimítani, mert annyira nehéz étel, hogy utána egy szunyáláson kívül semmi vágya nem lesz az embernek.

Mózes halála és a Szomorú Vasárnap

Ammánból tehát érdemes gyorsan továbbállni, és első állomásnak nem is érdemes messzebbre menni Madabánál. Madaba nagy előnye, hogy egy egynapos innen induló autós trippel kipipálható a Holt-tenger és a Nébó-hegy is. A Holt-tenger jordán oldala végig be van építve, el is kérnek 4-5 ezer forintot azért, hogy a partra menjünk, de aztán jöhet a vicces lebegés a sós vízben.

A Nébó-hegy pedig arról híres, hogy úgy tartják, itt halt meg Mózes, miután meglátta az ígéret földjét. Annyi biztos, hogy a hegyről látszik Izrael, és amit egy sivatagos, sziklás panorámának tudnia kell, azt a Nébó-hegy tudja is. A hegytetőn áll egy modern templom is egy jóval régebbi helyén, ahol restaurálták a bizánci kori ókeresztény mozaikokat: az egyiken mindenféle egzotikus állatok ábrázolásával próbálkoztak, nem sok sikerrel; szabad rajta röhögni, a keresztény zarándokok is megtették mellettem.

Madabában is keresztény templomok a legnagyobb attrakciók: a Szent György-templomban szintén egy mozaik a fő látványosság, amin a Mediterráneumot igyekeztek megörökíteni. Viszont a Keresztelő Szent János-templom kalandosabb, annál az egyszerű oknál fogva, hogy fel lehet mászni a harangtornyába mindenféle vaslépcsőkön és létrákon, és így lehet megnézni a várost a legmagasabb pontjáról.

Ebben a városban újabb megerősítést nyert az az elméletem, hogy az igazán jó amatőr billiárd játékosok Ázsiában élnek. Ugyanis egy pincébe eldugott billiárdtermen kívül más esti programot nem sikerült találni, és lényegében minden tíz évesnél idősebb jordán agyonvert minket poolban és snookerben is, pedig viszonylag edzett magyar küldöttséggel érkeztünk.

Viszont amikor mondtuk, hogy magyarok vagyunk, beírtak valamit YouTube-ra vígasztaló szándékkal, és már üvöltött is a Szomorú Vasárnap.

Ez tényleg világszenzáció

Madaba és Vádi Músza között már nincs megálló, utóbbi mellett bújik meg a hegyek között Petra, a körülbelül 2500 éves romváros. Vádi Múszáról csak annyit, hogy Tourism streetnek hívják a főutcáját, és ott minden pontosan olyan, mint egy turizmusról elnevezett utcán.

A nabateusokról és Petra történetéről mindent meg lehet találni az interneten, úgyhogy ebbe nem is mennék bele, a lényeg, hogy Petra egy valaha volt gazdag királyság fővárosa volt, fénykorában több tízezer lakossal, aztán a római hódítások miatt leradírozódott a térképről.

A hosszú kanyonon megközelíthető, magas hegyek közé rejtett város azon kevés helyek egyike, amit szerintem tényleg mindenki torokban dobogó szívvel közelít meg. És még a lovaglással, tevegeléssel, kendőkkel és bizsukkal seftelő, turistákra szakosodott helyiek sora sem tudja elvenni azt az élményt, hogy

úgy érezzük magunkat a sziklába vájt kincstári épület megpillantásakor, mint Johann Ludwig Burckhardt svájci felfedező érezhette magát, amikor 1812-ben újra felfedezték a várost.

Petra tényleg hatalmas szenzáció, területileg is, hiszen bejárásához 2-3 nap kell: egészen elképesztő méretű dolgokat faragtak ki a hegyekből a nabateusok, és a monumentális hegyek között sétálva teljesen el lehet veszni azon gondolkodva, hogy milyen lehetett itt több ezer éve a mindennapi élet.

Egy csomó fiatal próbálkozik azzal, hogy pénzért felvisz rejtett utakon sziklák tetejére - "Uram, jöjjön velem, megmutatom merre ment Indiana Jones!" -, de magunktól is felmászhatunk bárhová, nincs semmi különösebb tiltás. Ahogy korlátok és biztonsági figyelmeztetések sincsenek, úgyhogy arra azért figyeljen mindenki, hogy ne zuhanjon bele egy szakadékba.

Utazás a Marsra vagy a szomorú jövőbe

Vádi Múszától délebbre két dolgot szokás még meglátogatnia egy turistának: Akabát és a Rum Vádi Nemzeti Parkot. Én ki nem állhatom az Akaba-szerű helyeket, azaz az olyan uniformizált tengerparti üdülővárosokat, amelyeknek tök mindegy, hogy a Vörös-tenger, az Adriai-tenger, vagy bármelyik másik tenger partján vannak-e. Az ilyen helyek legjobb szimbóluma, hogy Akaba főutcáján már a jordán konyha ismeretének magabiztosságával rendeltünk egy étteremben, aztán jött a meglepetés:

az ismert ételeket pizzára pakolták, mert hogy azt szokták szeretni a turisták.

A Vörös-tenger partján végig hotelek meredeznek, úgyhogy itt sem olcsó lemenni a partra. Viszont aki búvárkodni akar, annak állítólag jó választás Akaba, de ebben nincs tapasztalatom. Amiben van, hogy Akaba speciális gazdasági körzet, és furcsa módon duty free boltokkal van tele emiatt a város, ahol a jordán átlaghoz képest féláron van a sör (600 forint/üveg). És mivel Akaba már elég délen van, ezért már télen is simán van 25 fok, ekkor pedig a magyar emberekben bekapcsol a sörivási vágy, úgyhogy ez egy nagy plusz pont.

Érdemes akár ide beugrani föltankolni, mielőtt kimegyünk a Rum Vádi Nemzeti Parkba, mert a sivatag sem hűvös nappal, este pedig a sakálüvöltésen túl nem sok izgalmat tartogat.

A vádi kiszáradt folyóvölgyet jelent, ami elég meglepő, ha azt vesszük, hogy a legtöbben a mozivásznon látták a Rum vádit olyan filmekben, mint az Arábiai Lawrence, A marsi, a Prometheus, vagy a Zsivány Egyes. Tehát akkor jönnek ide a filmesek, ha a Marson játszódó filmet forgatnak, vagy egy kihalt, sivatagos bolygót akarnak imitálni egy sci-fihez. Az Arábiai Lawrence viszont nem csalás, Thomas Edward Lawrence tényleg errefelé működött az 1916-1918-as arab felkelés idején.

A Rum vádi azért különleges, mert gigantikus sziklákkal van tele a sivatag, amik között olyan zúzni egy terepjáróval, mintha legalábbis a Mad Max - A harag útjában szerepelnénk.

A Szahara végeláthatatlan homokdűnéit nézve nehéz elképzelni, hogy ott valaha erdők és folyók voltak, a Rum vádi viszont olyan, mint a klímakatasztrófa utáni Föld.

Kiemelt kép: Kálmán Péter