Négy és fél év börtönre, és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság azt a 18 éves kiskunhalasi fiatalembert, aki júniusban kirabolta a volt iskolatárást.


A fiatal Kiskunhalason, a Hunyadi utcában találkozott a volt iskolatársával, akitől pénzt kért. A sértett 200 forintot vett elő, azonban a fiatal észrevette, hogy papírpénze is van, ezért követelte, hogy adja át neki. Végül abban egyeztek meg, hogy a vádlott kap egy ezrest, ennek fejében 600 forintot visszaad.

A 18 éves férfi átvette a bankót, de nem adott belőle vissza a gazdájának, aki utánament és kérte pénzének átadását. Ekkor a támadó úgy meglökte, hogy elesett és szárkapocscsonttörést szenvedett.

A fiatal egy 74 éves beteg nőt is kifosztott a lakásában, magához vette a láncfűrészét és eladta. A bírság rablásban is bűnösnek mondta ki a fiatal férfit, aki már meg is kezdte jogerős büntetésének letöltését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!