Már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a Keszthelyi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki tavaly decemberben a fejére húzott kapucnival és maszkban rabolt ki egy hévízi lottózót.


A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály közleménye szerint a férfi építőipari segédmunkásként dolgozott Hévízen. Munkatársai felé tartozásokat halmozott fel és a Romániába történő hazautazásához sem volt pénze, ezért úgy döntött, hogy egy általa is látogatott helyi lottózóból szerez pénzt.

Már az előtte való nap megfigyelte a lottózót, s több alkalommal is bement sorsjegyeket vásárolni. Mivel nagyobb összeget nem nyert, egy elhagyatott házhoz ment, ahol előző nap már elrejtett egy váltás ruhát. Átöltözött, majd visszament az értékesítő helyre.

Amikor az alkalmazott egyedül volt, a férfi fejére húzott kapucnival, az arcának nagy részét elfedő, fekete színű maszkban bement a fogadóirodába és a pult mögé lépve rátámadt az alkalmazottra. Az ütéstől a nő a földre került. A férfi kimarkolt egy köteg készpénzt a fiókból és távozni akart, de az eladó megpróbálta megállítani.

Újra dulakodni kezdtek és a rabló ismét a földre teperte a nőt, megrúgta, majd elmenekült közel 289 ezer forinttal. Egy ideig az elhagyatott háznál bujkált, majd Budapestre utazott, ahol a pályaudvaron a rendőrség elfogta és lefoglalt 265 ezer forintot.

A bíróság három évre ítélte a bűnösségét beismerő férfit. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a három nap fenntartása után nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett. A bíróság kötelezte a férfit a több mint ötmilliós bűnügyi költség és 23 ezer forintos kártérítés megfizetésére is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!