Egy év fogházra és két év közúti vezetéstől eltiltásra ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a 43 éves gyorshajtót, aki gépkocsijával lesodródott az útról és egy fának csapódott Hatvan közelében. A 2019 augusztusában történt balesetben a 19 éves fia és annak 18 éves barátnője is meghalt.


A Balassagyarmati Járási Ügyészség tájékoztatása szerint a férfi Salgótarján irányából haladt Hatvan felé a kocsijával, melynek hátsó ülésén a 19 éves fia és annak 18 éves barátnője utazott, akik a biztonsági övüket nem kapcsolták be.

A 43 éves férfi 119-125 km/h sebességgel haladt be egy jobbra ívelő útkanyarulatba, ami miatt a jármű menetstabilitása megbomlott, a hátsó abroncsok elvesztették tapadásukat és az autó a füves útpadkán keresztül a vízelvezető árokba csapódott, majd 65-71 km/h sebességgel a sűrű fás-bokros növényzetnek ütközött.

Az egyik fiatal a helyszínen, a másik pedig a kórházba szállítását követően meghalt. A Salgótarjáni Járásbíróság a váddal egyezően halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek férfit.

A bíróság figyelembe vette a férfi büntetlen előéletét, megbánó magatartását, kedvező közlekedési előéletét és azt, hogy a gyermeke elvesztésén túl maga is súlyosan megsérült, de a szándékos gyorshajtás és a két halálos áldozat miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

A védelem fellebbezése folytán az eljárás másodfokon a Balassagyarmati Törvényszék előtt folytatódott. A másodfokú bíróság azonban helybenhagyta az ítéletet. Indokolásukban kiemelték, hogy a kiszabott büntetésnek azt is szolgálnia kell, hogy a közlekedés más résztvevői se tanúsítsanak hasonló magatartást a jövőben, ez pedig csak végrehajtandó szabadságvesztés alkalmazásával érhető el. A döntés jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!