Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje péntek este sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy péntek reggeli interjújában azt mondta: az az afroamerikai, aki Trumpra szavaz és nem rá, "nem igazán fekete".


A 77 éves demokrata párti politikus egy pénteki telekonferencián kifejtette, hogy "nem lett volna szabad túl fennhéjázónak lennie" azokkal, aki Donald Trumpra szavaznak - írja az MTI.

Senkinek nem szabadna faji, vallási vagy származási alapon szavaznia egy pártra

- jelentette ki az afroamerikai Barack Obama kormányzatának egykori alelnöke az Országos Fekete Kereskedelmi Kamara által rendezett telekonferencián.

Biden péntek reggel a New York-i afroamerikai közösség egyik rádiójának adott interjújában kárhoztatta azokat az afroamerikaiakat, akik haboznak, hogy Donald Trumpra, vagy reá szavazzanak az ősszel tartandó elnökválasztáson. Indulatos kirohanást intézett a szintén fekete műsorvezető ellen, s azt állította, hogy az amerikai feketék körében ő igenis, népszerű, mint mondta: "ember, én vagyok a legnépszerűbb".

Biden megnyilvánulása és több elemző által is agresszívnak ítélt stílusa óriási felháborodást váltott ki országszerte. Több politikus is megszólalt az ügyben. A dél-karolinai Tim Scott afroamerikai republikánus szenátor először a Twitteren, majd tévés nyilatkozatban bírálta élesen Bident.

1,3 millió fekete amerikai 2016-ban már Trumpra szavazott. Joe Biden pedig ma mindannyiunkról azt állította, hogy nem is vagyunk feketék

- írta a mikroblogon Scott szenátor. Televíziós nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy régóta nem hallott "ilyen arrogáns és lekezelő" megjegyzést. Egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Biden támogatott 1990-ben egy olyan büntetőjogi törvényt, amelynek nyomán több afroamerikai férfit börtönöztek be, mint korábban bármikor. A szenátor leszögezte: éppen a Trump-kormányzat által előterjesztett büntetőjogi reform korrigálta Joe Biden e téren elkövetett hibáit.

Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor szerint Biden szavai "igazán sértőek voltak, de ritka és őszinte bepillantást engedtek a liberális gondolkodásmódba". Graham hozzáfűzte: "a liberálisok úgy hiszik, hogy nem lehetsz fekete, spanyolajkú, nő, vagy intelligens ember, ha nem a liberális elképzelésnek megfelelően nyilatkozol meg".

Robert L. Johnson, a BET (Fekete Szórakoztató Televízió) nevű műholdas és kábelcsatorna afroamerikai társalapítója egyenesen rasszistának és arrogánsnak minősítette Bident, és azt javasolta neki, hogy kérjen bocsánatot minden egyes feketétől, akivel találkozik. Johnson a Fox televíziónak adott interjújában hangsúlyozta: "Biden alelnök kijelentései egy olyan fehér, paternalista jelölt hozzáállását tükrözik, aki veszi magának a bátorságot, hogy fekete embereknek, rabszolgák leszármazottainak azt mondja, nem feketék, ha nem rá szavaznak".

Mike Pence amerikai alelnök a Breitbart Newsnak adott interjújában péntek este sértőnek és rasszistának minősítette Biden péntek reggeli mondatait, s úgy vélekedett, hogy az elkeseredés beszélt az egykori alelnökből, mert attól tart, hogy elveszíti a fekete szavazókat.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Etienne Laurent


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!