Rafael Nadal egészen elképesztő rekordja folytatódott, miután vasárnap három szettben legyőzte Casper Ruudot és így pályafutása során 14. alkalommal is megnyerte a salakpályás Grand Slam-tornát, a Roland Garrost. A spanyol klasszis szereplése kérdéses volt végig, az előző szezon idő előtt véget ért számára, majd idén is volt bordasérülése, valamint előjött krónikus lábsérülése is, amely miatt még az is elterjedt, hogy a döntő után bejelenti a visszavonulását a 36 éves teniszező.

Kapcsolódó

Rafael Nadal átgázolt az ellenfelén a Roland Garros döntőjében

Nem volt kérdés, hogy behúzza a 14. győzelmét Párizsban.

"Ha nem hittem volna benne, hogy eljuthatok eddig, akkor nem lennék most itt. De még így is nagy meglepetés, hiszen az egész teniszvilág tudja, hogy nem volt ideális a felkészülésem. Másfél hónapig nem tudtam edzeni egy fáradásos bordatörés miatt, aztán jöttek a gondok a lábammal. A római tornán nagyon nehéz volt, de most itt volt velem az orvosom. Nem éreztem semmit a lábamban, miután az idegbe kaptam egy injekciót. »Aludt« egyet, ezért voltam képes játszani" - magyarázta Nadal sikere után az Eurosportnak, majd megkérdezték tőle, az egész Roland Garros alatt mennyi injekciót kapott.

Jobb, ha nem tudjátok

- felelte, majd aztán később arról beszélt, hogy a célja a wimbledoni indulás, de ha csak úgy tudja vállalni a játékot, mint Párizsban, akkor biztosan nem vesz részt a tornán, amelyen jelen állás szerint nem osztanak majd világranglistás pontokat.

Kapcsolódó

Fucsovics: A wimbledoni döntés miatt a teniszezők 99 százaléka fel van háborodva

Még mindig nem biztos, hogy indul a tornán.

Rafael Nadal a vasárnapi döntőben az első megnyert játszma után a másodikban 3-1-es hátrányban volt, ám onnantól kezdve egyetlen gémet sem veszített. Így már két tornagyőzelemnyi előnyben van Novak Djokoviccsal és Roger Federerrel szemben: a spanyolnak a mostani volt a 22. major sikere, míg a szerb és a svájci jelenleg 20-20 elsőségnél jár.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!