Andrew Lloyd Webber már önmagában is ikonikus zeneszerzőnek számít, ezért nehéz kiemelni egyetlen alkotását, tekintve, hogy olyan műveket köszönhetünk neki, mint Az Operaház Fantomja, a Macskák vagy az Evita. A Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát ugyanakkor mégis érdemes kihangsúlyozni, hiszen annak ellenére, hogy már több mint félszáz éves darabról van szó, a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend.

A kultikus művet a hetvenes évek elején, 1971-ben mutatták be a Mark Hellinger színházban, a Broadway történetében pedig azóta is az egyik legsikeresebb darabnak számít. Egy évvel a bemutatása után Norman Jewison filmadaptációt készített belőle, ami szintén elképesztő sikert aratott. Éppen a töretlen népszerűsége miatt érdekes, hogy a még karrierje kezdetén lévő Webber eredetileg kísérleti jelleggel írta meg a zenéket, melyeket lemezen tervezett bemutatni. Ekkor jelent meg Tim Rice, akit magával ragadott maga a téma és a hangzásvilág, így a megkomponált dalokhoz szöveget írt. Kettejük zsenialitásának köszönhetően jött létre a világhírű rockopera, egekbe röpítve pályafutásukat.

A mű Jézus utolsó napjait mutatja be Júdás szemszögéből. Az ő narratívája miatt teljesen új megvilágításba kerülnek az Újtestamentumban olvasható történetek, de ezen túlmenően a darab különböző társadalmi témákat is feszeget, melyek azóta sem vesztették el aktualitásukat, így könnyen rezonál bármelyik történelmi korszakkal.

A darabban egyaránt megtalálhatóak a rock és a beat elemei, a különleges hangzásuknak köszönhetően gyakorlatilag a darab összes dala külön-külön is slágerként vonult be a zenetörténetbe. Webber a komponáláshoz inspirációként merített a klasszikus zenéből, például Mária Magdolna egyik híres, I Don't Know How To Love Him című dalánál is ehhez a műfajhoz nyúlt segítségért.

A mű sikerét az is bizonyítja, hogy két év alatt összesen 711 alkalommal mutatták be, és annak ellenére, hogy a darab elsősorban Webber dalaira összpontosít, az opera cselekménye is rendkívül elismerő kritikákat kapott. A filmadaptáció premierje után pillanatok alatt elkapkodták a darab zenéit tartalmazó lemezt, a legnagyobb slágereket, mint például a Getsemane vagy a Heaven On Their Minds című dalokat pedig a mai napig hallhatjuk a rádiókban. Az 1971-es előadás sokak szerint valójában az első rockoperának számít, hiszen korábban egyik színdarab sem ért el ekkora sikereket, legalábbis kifejezetten a zenéjének köszönhetően.

A Jézus Krisztus Szupersztárt Magyarországon is számos alkalommal feldolgozták, először harmincöt évvel ezelőtt, 1986-ban a szegedi Dóm téren, a székesegyház előtt mutatták be. A rockopera a Szegedi Szabadtéri Játékok életében is fontos szerepet töltött be, hiszen ekkor indult el azon az úton, hogy a hazai musicaljátszás meghatározó helyszíne legyen. A különleges évforduló örömére az idén kilencvenes éves Szegedi Szabadtéri Játékok ismét műsorra tűzi az egyébként is megunhatatlan darabot.

Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok 1931-es alapítása óta Magyarország legrégebbi és egyben legnagyobb színházi fesztiválja, mely idén június 24-től nyitja meg kapuit a színház iránt érdeklődők számára. A Jézus Krisztus Szupersztár összesen öt estén látható idén nyáron a Dóm téren, melyet már csak a legendás múltja és Webber komponálása miatt is érdemes legalább egyszer megnézni.

Szponzorált tartalom

A cikk a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!