A mutatós, játékokra emlékeztető grafika már belépésnél elvonja a figyelmet arról a tényről, hogy ez egy tanulási platform.


Az ünnepi időszak többé-kevésbé mindenkit az adakozásra, a jótékonykodásra sarkall, ám ha megtaláljuk azt a szervezetet, aminek az értékrendje, a tevékenysége igazán támogatásra méltó, akkor az évnek nem csak ebben az időszakában pártoljuk, támogatjuk őket. Így tesz a pécsi Games for Business Csapata is, akik évek óta támogatják a - szintén pécsi - Élmény Tár Tanodát, akik hátrányos helyzetű gyermekekért dolgoznak Gyárvároson.

De hogy mivel különbözik az idei év az eddigiektől? Abban, hogy most

Hogy miért fontosabb ez napjainkban még inkább? Undi Kata, az Élmény Tár Tanoda mentora így fogalmaz: „Azt látom, hogy számos kihívással küzdenek manapság a gyerekek. Leterheltek, mert nagy a tananyag, az idő pedig kevés arra, hogy leülepedjen a megszerzett tudás - ez pedig azoknál a tanulóknál, akik egyébként is tanulási nehézségekkel küzdenek, még nagyobb lemaradást jelent. Ebben az sem segít, hogy nagyrészt arra koncentrál az oktatás, hogy mit nem tud a gyermek, ahelyett, hogy a pozitív eredményekre helyezné a hangsúlyt. A sorozatos kudarcélmények pedig a motiváció elvesztéshez vezethetnek.”

“Erre adott egy lehetséges megoldást és segítséget a Games for Business platformja, hiszen

– ahogy Kata mondja. Az sem okoz gondot, hogy sok olyan kérdés van, ami ismeretlen számukra. Nincsenek elkeseredve, ha nem tudnak valamit, mert azonnali visszacsatolást kapnak, melynek köszönhetően a jó válasz könnyebben rögzül.

A rendszerben található környezetvédelmi, zenei, digitális, közlekedési és egyéb hasznos és mindennapi életben fontos témakörök mellett az a legnépszerűbb a gyerekek körében, amelyikben saját mentoraikkal „találkozhatnak” a válaszokban.

A rendszerben nem okoz gondot a motiváció megtartása sem, amiről a megszerezhető ajándékok és díjak gondoskodnak.

Ehhez jön hozzá az a sok, rendszerben lévő lehetőség, amivel valóban játékossá válik a tanulás: összemérhetik tudásukat, toplistán kísérhetik figyelemmel, ki a legjobb, és kit kell “üldözőbe venni” - ezek a funkciók egyébként Magyarország legnagyobb cégeinél fejlesztett tanulási rendszereinkben is igen népszerűek.

Az együttműködés személyes ismeretségből született, végül az egész csapat elköteleződött mellette. „Mi a családommal évek óta támogattuk a Tanodát, és egy pár évvel ezelőtt a cégnél is felvetettem, mint lehetőséget egy jó ügy támogatására, mert felnézek rájuk azzal kapcsolatban, amit és ahogyan a gyerekekkel csinálnak minden területen. Szerintem ez egy csoda, hogy ilyen kevés támogatásból folyamatosan gondokkal küszködve évek óta csinálják és nem adják fel” – mondja Szalai Miklós, a cég egyik ügyvezetője.

Tasnádi Zsófia, az Élmény Tár szakmai vezetője így emlékezik: "Néhány évvel ezelőtt Szalai Miki, akit én már régebb óta ismertem személyesen, Karácsony környékén megkeresett, hogy szeretnék támogatni azt, amit csinálunk az Élmény Tárban. Egy szuper vállalati önkéntes napot hoztunk össze közösen, ahol a G4B munkatársai a mi munkatársainkkal és a gyerekekkel közösen igyekeztek szebbé tenni az Élmény Tár épületét. Már akkor is felreppent az ötlet, hogy jó volna egy G4B e-learning platform az Élmény Tárba járó gyerekek képességeinek fejlesztésére. A covid környékén kezdett ez az ötlet élesedni egy közös pályázat beadásával, ami sajnos ugyan nem nyert támogatást, de végül elkezdtünk kialakítani egy számunkra hasznos felületet."

A kezdetektől fogva együtt fejlesztettük tovább az ötletet, és még nincs vége a közös útnak. Már most rengeteg ötlet van az újabb és újabb tartalmakat illetően, melyek egy része kifejezetten a gyerekektől származik - ez az igazi visszacsatolás az együttműködés létjogosultságára.

Az Élmény Tár Tanodáról bővebben ITT olvashatsz

A Games for Business Kft-ről pedig ITT.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!