Bory Budka szerint a bírósághoz beterjesztendő dokumentumokban feltárják azokat a körülményeket, amelyek miatt nem volt igazságos az elnökválasztás. Szerinte még akkor is, ha a szavazást jól bonyolították le, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje, Andrzej Duda és a PO vezette ellenzéki koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester nem részesült egyenlő mértékben az állami támogatásokból, nem szerepelhetett ugyanannyit a közszolgálati médiában, és mindez azt eredményezte, hogy "a helyzetük nem volt egyenlő".

A lengyel választási bizottság hétfőn jelentette be, hogy a választásokat a hivatalban lévő Duda nyerte a második fordulóban leadott szavazatok 51 százalékával.

Hiába győzött a lengyel kormánypárt, kiderült, hogy mégsem verhetetlen az illiberalizmus

Ezt a győzelmet nehéz lesz győzelemként eladni, hiszen pár hónapja még úgy volt, hogy a kormánypárt jelöltje agyonveri az ellenzékét.

Kiemelt kép: Dominika Zarzycka/NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!