Az elmúlt 24 órában 9422 új fertőzöttet igazoltak, derül ki a kormányzati oldalról. Ez kissé el is marad az egy héttel ezelőtt közölt számtól. De ez a hétvégi kevesebb tesztelés miatt is lehet, arról, hogy tetőzik-e az ötödik hullám vagy még kissé felfele tart, holnap többet tudhatunk. Mindenesetre az elmúlt napokban a korábbi vágtató felfutási ütem szelídült, és szakértők is pár napon belül tetőzést várnak.

Ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 562 827 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 66 beteg, így az elhunytak száma 41 471 főre emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma pedig 229 857 fő.

4218 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. Itt még javában látszik a felfutás (ez természetes is, az új fertőzötteknél megfigyelhető tendencia pár hét késéssel mutatkozik meg a kórházban ápoltak számánál), az egy héttel ezelőttinél 35 százalékkal, a tegnap közöltnél 8 százalékkal többen vannak kórházban.

Közülük 169-en vannak lélegeztetőgépen. Ez az egy héttel ezelőttinél kissé kevesebb (lefele tartott a szám eddig), de a tegnapinál 12 százalékkal több, vagyis itt most kezd lecsapódni az elmúlt hetek új fertőzötteknél megfigyelhető felfutási hulláma.

A beoltottak száma 6 364 167 fő, közülük 6 103 465 fő már a második, 3 688 593 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amelyben februárban is minden csütörtökön, pénteken, és szombaton folytatódik, írja a kormányzati oldal. Már 81 ezer 5-11 éves gyermeket is beoltattak szüleik, és a 12-17 éves kamaszok 47 százaléka is már oltott.

"Februárban is lesz minden csütörtökön, pénteken, és szombaton oltási akció a kórházi oltópontokon. Az oltásra továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettség. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani."

Koronavírus - Még több hír a témában

Ausztriában egyre erősebb az antiszemitizmus a kötelező oltás miatti tüntetéseken

Az alkotmányügyi miniszter szerint megugrott a zsidó elleni incidensek száma.

45 ezer új koronavírus-fertőzöttet találtak a hétvégén, 176 beteg meghalt

Több ezren tüntetnek Kanadában a korlátozások ellen, a miniszterelnököt biztonságos helyre vitték


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!