Az ATV Híradójának mondta azt a virológus Rusvai Miklós, hogy

szinte elkerülhetetlen egy újabb járványhullám, ennek elindulását ő január végére prognosztizálja az omikron változat miatt.

Rusvai szerint ez a hullám kevésbé lesz súlyos a vírusmutáns gyengébb kórokozó képessége, az átoltottság szintje és a körülbelül 1,5 millió immunis, vagyis a fertőzésen már átesett személy miatt. "A világban a negyedik hullám volt a legvégzetesebb, Magyarországon pedig a harmadik. A harmadik hullám idején volt a legtöbb halott, az idén tavasszal, és most a negyedik hullám idején már jóval kevesebb volt, és vélhetőleg az ötödik járványhullám idején pedig még kevesebb lesz" - vélekedett híradónknak nyilatkozva Rusvai.

Az elmúlt napokban csökkent az új fertőzöttek, a kórházban kezeltek és az invazív lélegeztetésen levők száma is.

Kapcsolódó

436 koronavírusos beteg halt meg a karácsonyi hétvégén

Oltási adatokat furcsa módon nem közöltek hétfőn.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!