Elfogadhatatlannak nevezte kedden Kisida Fumio japán miniszterelnök a Kreml bejelentését, mely szerint Oroszország nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat.


Oroszország magatartása megalapozatlan és teljesen elfogadhatatlan

- fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Tokió hivatalosan tiltakozását fejezi ki a moszkvai bejelentés miatt.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn jelentette be a tárgyalások megszakítását a Tokió által az ukrajnai helyzet miatt bevezetett szankciók miatt.

Moszkva emellett leállítja a japán állampolgárok vízummentes beutazását a Kuril-szigetekre és kilép a Japánnal a szigetek déli vonulatán kialakítandó közös gazdasági tevékenységről folytatott párbeszédből is. Blokkolja továbbá Japán partneri státusát a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésben folytatott ágazati párbeszédben.

Japán több szankciócsomagot is bevezetett Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt. Az exportkorlátozások mintegy 300 fajta áru és technológia szállítását tiltják, közöttük a félvezetőkét, valamint a tengeri és repülésbiztonsági, a távközlési berendezésekét, a katonai rendeltetésű termékekét, beleértve a fegyvereket, a szoftvereket és az olajfinomító berendezéseket. A korlátozások 49 orosz vállalatra és szervezetre érvényesek. A japán kormány ezenkívül személyes szankciókat vetett ki az orosz vezetők, köztük Vlagyimir Putyin elnök, valamint orosz üzletemberek ellen.

Oroszország és Japán között a második világháború vége óta megoldatlan területi vita áll fenn, amely miatt a felek még mindig nem kötöttek békeszerződést. A háborút követően a Kuril-szigetek egésze a Szovjetunió ellenőrzése alá került, de Japán azóta is vitatja Iturup, Kunasir, Sikotan sziget és a Habomai szigetcsoport hovatartozását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!