Amíg Jamie Oliver, a pucér szakácsból lett gasztrovezér és étteremtulajdonos vállalkozásai tavaly még megmenekültek, addig most kiderült, hogy bezárnak angliai érdekeltségei. A csőd közelébe jutott huszonhárom Jamie's Italian, de a legszomorúbb, hogy a tévés séf legrégebbi éttermei, a nívósabb Barbecoa és a Fifteen is bajba kerültek.

A bejelentéssel egy időben a Guardian azt is megírta, hogy több mint ezer ember munkahelye került veszélybe. Az értesüléseket valószínűleg nemsokára hivatalosan is bejelentik a cégnél, és azt is megtudhatjuk, hogy hány millió fontos veszteséggel küzd a franchise brit oldala.

Mély szomorúságot érzek a történtek miatt, szeretném megköszönni a dolgozóinknak és a beszállítóinknak, hogy több mint egy évtizeden keresztül minden erejükkel az üzletért dolgoztak

- nyilatkozta Jamie Oliver a Reutersnek.

Fotó: Tristan Fewings/Getty Images

Olivernek azonban nem csak az Egyesült Királyságban működnek üzletei, világszerte ehetünk a pizzájából vagy az olasz fogásaiból.

Budapesten (és Bécsben) például a Zsidai Csoport viszi tovább Jamie Oliver nevét a Budai Várban és a Gozsdu-udvarban, de őket nem érinti a csőd.

Az elmondásuk alapján profitábilis a Jamie's olasz konyhája.

De hogy lehet egy olyan ismert szakácsnak gondja a vendégekkel, mint Jamie Oliver? Tavaly, mielőtt Budapestre látogatott a franchise népszerűsítése érdekében, egy hosszabb cikkben foglalkoztunk, hogy hogy halmozhatott fel egy ekkora birodalom 71,5 millió fontos (~26,6 milliárd forint) tartozást, amiből több millió az alkalmazottaknak járt volna. Az szintén napvilágra került, hogy maga Jamie Oliver támogatta meg az étteremláncot a saját vagyonából hárommillió fonttal (~1,2 milliárd forint). "Hat bezárásunk volt, a Mark and Spencernek kétszáz, mégis engem raknak a címlapra Cheryl Cole mellé. Ez szemétség" - mondta annak idején a túlzott médiafigyelemmel kapcsolatban a séf.

Jamie Oliver lelkesedése akkor is nyughatatlan, ha már eljárt felette az idő

Az egykori pucér szakács napokon belül Budapestre érkezik, ezért összefoglaltuk, hogyan jutott el a csúcsra, hogyan szedték szét a médiában, és hogyan állt fel a vert helyzetből.

Az tűnik a leglogikusabb megoldásnak, hogy bár Jamie Oliver kifejezetten úttörőnek számított az éttermek világában, túl hamar eltanulták a titkát. A Jamie's Italian több mint tíz éve, 2008-ban indult Londonban, de azóta változtak az igények és a piac. Az egyszerűséget fogta meg a pucér szakácsos időszakában, és a konyháit is úgy próbálta összerakni, hogy az otthoni, de frappáns ízekre koncentráljon a minőség mellett. Aztán ahogy Oliver fogalmazott korábban, túlságosan megdrágult az üzemeltetés (2017-ben a Brexitre fogta a mínuszokat). Akkor azonban még az éttermek része megmaradt, köztük az a Fifteen is, ahol nehéz anyagi körülmények közül érkező fiataloknak segített célt találni a tűzhely mellett.

Magyarországon akár az is lehet Jamie Oliver jelenlegi sikerének titka, hogy erős késéssel kapcsoltunk rá a minőségi gasztronómiára, és egy ilyen név még igenis húzóerő a tömegben még mindig. Legalább tudjuk, hogy mit várjunk az étlaptól. Anglia viszont már rég ráérzett a magas színvonalú franchise-ra, nagy a merítés ahhoz, hogy Oliveréknek igazán megérje. De ettől még nem valószínű, hogy Jamie Oliver-könyvek nélkül kell töltenünk akár egy karácsonyt, bár ott is akkorára duzzadt a konkurencia (még a magyar is), hogy pár év múlva könnyen változhat a felállás.

Kiemelt kép: GP Images/WireImage/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!