Izrael a palesztinok elleni kemény válaszcsapással fogja megtorolni a Gázai övezetből hétfőn kora reggel indított váratlan rakétatámadást, a helyi média híradásai szerint legfeljebb órák kérdése, hogy ez mikor következik be, az Egyesült Államokban tartózkodó Benjámin Netanjahu miniszterelnök hazaérkezése után vagy már előtte.


A 13-as kereskedelmi tévé szakértői szerint a hadsereg kihívás előtt áll: egyértelmű, hogy kemény választ kell adnia, de lehetőleg úgy, hogy ne sodorja háborúba Izraelt két héttel a parlamenti választások előtt. A híradások szerint várhatóan a légierő hajtja majd végre a válaszcsapásokat. A tévében megszólaló szakértők azt feltételezik, hogy a palesztin lakosságú Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet vezetői a várható izraeli rakétatámadások elől a föld alatti alagútrendszerbe húzódtak.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök közölte, hogy megszakítja egyesült államokbeli útját. Az elkövetkező órákban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, majd azonnal hazautazik. Netanjahu gyalázatos bűnténynek nevezte a rakétatámadást, és maga is kemény izraeli válaszcsapást helyezett kilátásba. A kormányfő lemondta beszédét a legbefolyásosabb Izrael-barát lobbiszervezet, az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) szokásos éves konferenciáján.

Az ellenzéki Kék-Fehér pártot vezető Beni Ganz volt vezérkari főnök keményen bírálta a miniszterelnök gázai politikáját. Úgy fogalmazott hogy "Netanjahu elvesztette a biztonságot, s aki váltságdíjat fizet a Hamásznak, és nem veszi fel a harcot, az rakétákat kap". Ganz arra utalhatott, hogy Jeruzsálem egyetértésével Szaúd-Arábia pénzzel segítette a Hamászt.

Abban egyetértenek a megszólaltatott katonai szakértők, hogy az izraeli-palesztin viszály fokozódására lehet számítani, de egyelőre nem világos, hogy már a közelgő izraeli választások előtt, befolyásolva annak kimenetelét, vagy utána.

A Tel-Aviv és Haifa közötti Saron térség térségben lévő Mismeret falu mintegy 80 kilométerre található a Gázai övezettől, Tel-Avivtól északkeletre. A helyi közszolgálati rádió beszámolója szerint a falu lakói közül sokan nem hallották a légvédelmi szirénákat, és reggel 5 óra 20 perckor egy hatalmas robbanás hangjára ébredtek fel, amely megremegtette a település minden házát. A hadsereg illetékesei vizsgálják, miért nem lépett működésbe a Vaskupola légvédelmi rendszer.

A Fadzsr-5 típusú gázai rakéta becsapódása szinte teljesen romba döntötte az ötszobás, kétszintes családi házat, majd tűz ütött ki az épületben. A ház lakói hallották a szirénát, ezért még időben a biztonsági betonszobába mentek, és ezért viszonylag könnyebb sebesüléseket szenvedtek.

A mentőszolgálat azt közölte, hogy egy 59 és egy 30 éves nő közepes sebesüléseket, egy 30 éves férfi, egy 12 éves kislány, egy 3 éves kisfiú és egy másfél éves csecsemő pedig könnyebben sebesült meg.

Gázából sem a Hamász, sem az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet nem jelentkezett az Izrael elleni rakétatámadás elkövetőjeként.

Izrael 2014-es ötvennapos gázai háborúja óta nem fordult elő, hogy Tel-Aviv környékét érte volna rakétatámadás. Legutóbb tíz nappal ezelőtt lőttek ki a Gázai övezetből két rakétát Tel-Aviv felé, de nem csapódtak be. Akkor Izrael válaszcsapásában száz, a Hamászhoz tartozó katonai célpontot támadott, és már másnap tűzszünetet kötöttek, miután a terrorszervezet azt állította, hogy véletlenül, a kilövőállás karbantartási munkálatai miatt szabadultak el a kilőtt rakéták.

A hétfői váratlan rakétatámadást többen azzal magyarázzák, hogy vasárnap a Kciot börtönben a Hamász szervezethez tartozó foglyok megkéseltek két börtönőrt. Ezzel bosszulták meg, hogy a börtönhatóságok technológiai eszközökkel újabban megakadályozzák a becsempészett telefonok működését, és ezért megszakadt kapcsolatuk a külvilággal.

A támadás ellenére az iskolákat megnyitják a környéken, de a pedagógusok osztályfőnöki órán vitatják meg a történteket a gyerekekkel. Tal Russzó nyugalmazott tábornok, a Munkapárt listájának második helyén álló politikus szerint a gázai katasztrofális humanitárius helyzet is felelős a történtekért, ezért gazdasági intézkedésekkel mérsékelni kell a gázai szegénységet.

A palesztin övezet szomszédságában már több napja éjszakai tüntetésék zajlottak a határnál, a tiltakozók hanggránátokkal is próbálták megzavarni a szomszédos izraeli településeken élők nyugalmát.

A hónap végén lesz a föld napja, amelyre a palesztinok minden évben Izrael elleni tüntetésekkel készülnek, ráadásul tavaly március 30-án kezdődött a határ menti tüntetéssorozat, s ennek egyéves évfordulóján, pénteken nagy tüntetésre lehet számítani.

A múlt héten három napon át voltak tüntetések az övezetben a drágaság és a megélhetési nehézségek miatt, a demonstrációkat a Hamász keményen elfojtotta. Az izraeli szakértők szerint az övezet vezetői szándékosan fordítják a tömegek haragját Izrael ellen.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Jack GUEZ/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!