Antony Blinken elmondta, hogy nemcsak amerikai külügyminiszterként, hanem zsidóként is érkezett Izraelbe. Nagyapja az oroszországi pogromok elől menekült el, nevelőapja pedig a náci Németország Lengyelországban működtetett megsemmisítőtáborainak volt a túlélője.


Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megköszönte Antony Blinken amerikai külügyminiszternek Izrael Egyesült Államok általi támogatását az iszlamista Hamász terrorszervezet támadásával szemben - olvasható a közös nyilatkozatban, amelyet négyszemközti jeruzsálemi találkozójuk után adtak ki.

- mondta Netanjahu.

"Biden elnöknek teljesen igaza van, amikor ezt öncélú gonoszságnak nevezi. A Hamász maga az Iszlám Állam (nevű dzsihadista szervezet), és ahogy az Iszlám Államot felszámolták, úgy a Hamászt is szét kell zúzni" - tette hozzá. "Köszönjük Amerika, hogy Izrael mellett állsz ma, holnap és mindig" - zárta szavait a kormányfő.

Blinken kijelentette, hogy aki békét akar, annak el kell ítélnie a Hamászt. Hangsúlyozta, hogy kormánya Izrael mellett áll, és azon dolgozik, hogy a Gázába elhurcolt túszokat kiszabadítsák.

- mondta.

"Továbbra is szorosan együttműködünk Izraellel, hogy biztosítsuk a Hamász által elrabolt férfiak, nők, gyermekek és idős emberek kiszabadítását. Igyekszünk megakadályozni, hogy a konfliktus továbbterjedjen a régióban" - tette hozzá Blinken.

Az amerikai kormányzat tudomása szerint 25 amerikai állampolgár vesztette életét a Hamász szombati terrortámadásában.

- mondta az amerikai külügyi tárca vezetője.

A Hamász célja Izrael elpusztítása és zsidók meggyilkolása - jelentette ki Blinken. "Egyetlen ország sem tűrné el állampolgárai lemészárlását, és nem térne vissza olyan feltételekhez, amelyek ezt lehetővé tették. Izrael joga és kötelessége megvédeni magát, és gondoskodni arról, hogy ez többé ne fordulhasson elő" - mondta a diplomata.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!