Egy jeremiáda, egy Tiborcz panasza lett volna a felszólalása, ha őt jelölte volna az ellenzék köztársaságielnök-jelöltnek, és így 15 perc állt volna rendelkezésére az Országgyűlésben, erről beszélt Iványi Gábor az Indexnek adott interjújában.


Mint fogalmazott, szembesíteni akarta a kormányt azzal, amit 1989-1990-ben reméltek.

Megkérdeztem volna tőlük, hogy mit csináltak ezzel az országgal, és hogy nem szégyellik-e magukat. Beszéltem volna arról, hogy vannak, akik saját erőből, támogatás nélkül valóban nem képesek a mindennapi élet legegyszerűbb dolgait se megtartani és helyesen megoldani. Hogy magukra vannak hagyva ezek az emberek, mert az, hogy négyévente egyszer a választások előtt kapnak egy kis segélyt, nem ugyanaz, mintha közösen ki tudnánk találni, hogy a vidéki Magyarország miként tudna lépést tartani az élettel

- sorolta a Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke.

Hozzátette, azt is elmondta volna, hogy a köztársasági elnöknek nem az a dolga, hogy csendben pecázva olyan hangulatot sugározzon, mintha minden rendben lenne ebben az országban, utalva Áder Jánosra. Ezzel szemben az a dolga a köztársasági elnöknek, hogy emlékeztesse a vezető politikusokat a kivételes feladatuknak a komolyságára, mert ami most van, az szerinte a törvényhozásnak a paródiája.

Mivel a köztársasági elnök akár törvényeket is kezdeményezhet, kész lett volna erre annak kockázatával is, hogy az Országgyűlés napirendjére se veszi az olyan ügyeket, amik tényleg az emberek minimális jólétéhez, jó közérzetéhez tartoznak. Szerinte megérdemli a magyar nép, hogy jobban éljen.

Dobrev Klára felhívta őt, miután kiderült, Róna Péter lesz az ellenzék jelöltje. Ő sajnálta a dolgot, de elárulta neki, olyan helyzetben voltak, hogy csak konszenzussal megválasztott személyt tudnak indítani, hiszen negyven ajánlásra van szükség a jelöltséghez.

A Jobbik két dolgot vetett fel ellene, amire reagálni szeretett volna. Az egyik, hogy pártkatona, de soha nem volt párttag, mert az a gondolkodásától idegen. A másik, hogy túl sok rosszat mondott a Jobbikról, de ő korábban azt a Jobbikot bírálta, amelyik nem szégyellte, hogy antiszemita, hogy cigányellenes, hogy kisebbséggyűlölő retorikát használ.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!