A legtöbb országban már lazulnak a koronavírus-járvány miatti szigorítások, ma délutántól már Budapesten is lehet például éttermek belső részén tartózkodni, ugyanakkor a szakértők továbbra is arra hívják fel a figyelmet, hogy a fertőzés elkerülése végett érdemes kellő távolságot tartani egymástól. Ezen igyekszik segíteni a Google legújabb fejlesztése, ami az androidos telefonok Chrome böngészőjét és a kiterjesztett valóság technológiát használva szépen

megmutatja, hogy mekkora távolságot tartsunk másoktól.

A Sodar névre hallgató fejlesztés nem applikáció, egyelőre legalábbis nem érhető el ilyen formában, a használatához a telefon Chrome böngészőjébe kell bepötyögni a sodar.withgoogle.com webcímet, majd ott megnyomni a Launch gombot. A felugró ablaknál az Enter AR megérintésével engedélyezni kell a kiterjesztett valóság (augmented reality) funkciót, ami bekapcsolja a készülékünk kameráját, a képernyőn pedig kirajzolódik egy olyan, két méter sugaró kör egy szelete, amivel körbenézve megállapítható, tartjuk-e a megfelelő távolságot. A szoftvert használva mozgás közben természetesen a kör is velünk együtt halad, így mindig tudjuk, mikor vagyunk két méterre egy másik embertől.

Tartjuk a távolságot. Fotó: 24.hu

A szoftver ennyit tud, nem többet, még csak azt sem jelzi, ha valaki az ideálisnak tartott távolságon belülre kerül. Hogy ennek így mennyi értelme, az persze kérdéses, hiszen azért szemmel is elég jól fel lehet mérni, ha valaki túlságosan közel kerül hozzánk, de ha valaki esetleg bizonyítékot akar, vagy nagyon szigorúan szeretné betartani a távolságtartást, annak végre itt a megoldás, amit bármikor használhat - már persze akkor, ha Androidot futtató telefont használ a mindennapokban.

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!