Amerikában sorra dőlnek meg a szomorú rekordok a napi áldozatok számában, nem véletlen, hogy a hatóságok egyre jobban hangsúlyozzák az óvintézkedéseket, amiket elvárnak az állampolgároktól a járvány fékezése érdekében.

Míg Magyarországon másfél méter távolság megtartására kérik azokat, akiknek mindenképp muszáj elhagyniuk otthonukat, Angliában két méter ez a táv (amint az a nyilvános szexszel foglalatoskodó fiatalokat bemutató videóból is kiderült), ám mivel rendszerint senki nem hord magánál mérőeszközöket, vannak helyek, ahol a szervek igyekeznek máshogy érzékeltetni, milyen távolságra tartózkodjunk az utcán, üzletekben a többi embertől.

A floridai Leon megye illetékesei például a minap ezzel a kéréssel fordultak a lakossághoz a Facebookon:

A COVID 19 idején kérjük, hogy ne felejtsenek el minden alkalommal 1 nagyméretű aligátornyi távolságot tartani mindenki mástól.

Szombat délutáni adatok szerint Floridában 11 ezer koronavírus-fertőzöttről és 170 halálesetről tudtak.

A CNN egyébként korábban megpróbálta számos más módon érzékeltetni, hogy körülbelül mit jelent a hat lábnyi (1,83 méter) távolságtartás; többek között ezeket a példákat írták meg:

  • két golden retriever
  • egy fekvő ember cilinderben
  • egy átlagos (szedán) gépkocsi szélessége
  • egy kanapé
  • egy nagy étkezőasztal
  • egy fürdőkád.

Tombol a vírus, de egy amerikai állam kormányzója újranyittatott egy lezárt tengerparti strandot

Ezer katonát telepítenek New Yorkba, szombaton 1224-en haltak meg az Egyesült Államokban a vírus miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!