Kopasz Bálint a szám olimpiai bajnokaként fölényes győzelmet aratott K-1 1000 méteren a péntektől vasárnapig tartó kajak-kenu országos bajnokság és világbajnoki válogató első versenynapján a szegedi Maty-éren. A toronymagas favorit 3:26.667 perc alatt teljesítette a távot a délutáni program negyedik döntőjében, és magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, amelyben a riválisok közül Vajda Bence Ferenc és Béke Kornél nagyot csatázott egymással. Kettejük közül végül előbbi szerezte meg az ezüstérmet, írja az MTI.

Kiélezett küzdelemben bizonyult a legjobbnak K-2 1000 m-en a rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás kettős, míg C-1 1000 m-en Adolf Balázs győzelme nem forgott veszélyben.

Kapcsolódó

Legyőzni magad úgy, hogy a semmire készülsz, az elég borzalmas

Eb-győzelemmel melegített az olimpia előtt, mégis sokakat meglepett, hogy az olimpián is aranyérmet nyert. Hálás azért, hogy koronavírusos volt, mert betegsége nyomán kapta vissza a motivációját. Interjú Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakossal.

A nőknél a négyes tagjaként 2019-ben világbajnok Gazsó Alida Dóra nyert K-1 1000 m-en, amely számban június elején a poznani Európa-bajnokságon aranyérmes volt.

A győriek tokiói olimpiát is megjárt kenusa, Balla Virág egyesben 500, valamint 1000 m-en sem talált legyőzőre, majd a nap utolsó fináléjában - már összeszokott partnerével, Takács Kincsővel - a hosszabb távon párosban is elsőként ért célba.

Bronzérmes lett a K-4 1000 m-es versenyszámban a győriek egysége, benne a háromszoros olimpiai bajnok, 39 éves Douchev-Janics Natasával, valamint a maratoni szakágban nemzetközi szinten is sikeres Csay Renátával és Czéllai-Vörös Zsófiával. Érdekesség, hogy hajójukban csak a negyedik tag, a 2002-es születésű Heim Bianka Georgina számított fiatal versenyzőnek, míg az őket megelőző két kvartett összesen nyolc tagja kivétel nélkül 1999 után született.

Az ob-n szombaton a további 500 m-es versenyszámok, míg vasárnap a 200 m-es és az 5000 m-es távok döntőit rendezik meg.

A pénteki eredmények

férfiak:

K-1 1000 m:
1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:26.667 perc
2. Vajda Bence Ferenc (Atomerőmű SE) 3:33.224
3. Béke Kornél (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:33.641

K-2 1000 m:
1. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Budapesti Honvéd SE, MTK) 3:11.057
2. Szendy Márk Szilárd, Szántói Szabó Tamás (MVM Szegedi Vízisport SE, Vasas Sport Club) 3:11.096 p
3. Boros Adrián, Erdélyi Tamás (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:15.496

K-4 1000 m:
1. Ferencvárosi Torna Club, Vasas Sport Club (Kirkov Valentin Iván, Bükkösi Raymond, Tomori Gergely, Kovács Gergő) 2:56.892 p
2. Graboplast Győri Vízisport SE (Boros Adrián, Erdőssy Csaba István, Erdélyi Tamás, Mikó Áron Levente) 2:57.335
3. Ferencvárosi Torna Club, Erzsébeti Spartacus MTK (Zöld Zoltán, Steinbach Ferenc, Tribol Bence, Tribol Bertalan) 3:00.683

C-1 1000 m:
1. Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE) 3:49.594 p
2. Kiss Balázs (DKSE Dunaújváros) 3:54.228
3. Koleszár Zoltán (Atomerőmű SE) 3:56.172

C-2 1000 m:
1. Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám (DKSE Dunaújváros, MVM Szegedi Vízisport SE) 3:40.714 p
2. Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:42.401
3. Kiss Balázs, Bodonyi András Dávid (DKSE Dunaújváros, DVTK SE) 3:42.714

C-4 1000 m:
1. DKSE Dunaújváros (Horváth Benedek, Kovács Áron, Bucsi Bence, Kovács Máté András) 3:27.432 p
2. MTK, Újpesti Torna Egylet (Korisánszky Dávid, Fekete Ádám, Bagyánszki Kristóf Patrik, Nagy Olivér) 3:28.084

nők:

K-1 1000 m:
1. Gazsó Alida Dóra (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:50.532 p
2. Pupp Noémi (Atomerőmű SE) 3:53.815
3. Szendy Lilla Katalin (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 3:55.580

K-2 1000 m:
1. Kiss Blanka, Lucz Anna (Újpesti TE) 3:40.115 p
2. Csengeri Evelin, Pető Adél (City-Gas Tiszafüred SE) 3:41.624
3. Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:41.719

K-4 1000 m:
1. Központi Sport-és Ifjúsági SE, Újpesti Torna Egylet (Fojt Sára, Ujfalvi Laura, Biben Karina Klaudia, Bakó Olga) 3:25.840 p
2. City-Gas Tiszafüred SE (Csengeri Evelin, Párdi Viktória, Kulcsár Csenge Emese, Pető Adél) 3:30.284
3. Graboplast Győri Vízisport SE (Csay Renáta, Douchev-Janics Natasa, Czéllai-Vörös Zsófia, Heim Bianka Georgina) 3:31.753

C-1 500 m:
1. Balla Virág (Graboplast Győri Vízisport SE) 2:05.229 p
2. Kiss Ágnes Anna (MVM Szegedi Vízisport SE) 2:06.647
3. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari Vízisport) 2:07.534

C-1 1000 m:
1. Balla Virág (Graboplast Győri Vízisport SE) 4:28.222 p
2. Nagy Bianka (MVM Szegedi Vízisport SE) 4:28.996
3. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari Vízisport) 4:32.309

C-2 1000 m:
1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE) 4:17.115 p
2. Zagyvai Borka, Szemán Linett (Váci Karakán) 4:29.167
3. Horton Cassandra, Kulcsár Dorina (BKV Előre SC, DKSE Dunaújváros) 4:32.445

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!