Therese Johaug nyerte a pekingi téli olimpia első aranyérmét: a női sífutók szombati 7,5 7,5 kilométeres versenyében lett első.

A norvégok klasszisa, aki a szám világbajnoki címvédője, nem hagyott kétséget afelől, ki a legjobb, ugyanis az első, klasszikus stílusú 7,5 kilométeren Frida Karlssonnal haladt az élen, a szabad stílusra váltva viszont már svéd ellenfele sem bírta vele a tempót, és fokozatosan nagyon komoly előnyt harcolt ki. A váltóval még 2010-ben olimpiai bajnok Johaug hatalmas fölénnyel, félperces előnnyel szerezte meg pályafutása első egyéni ötkarikás aranyérmét.

Mögötte egy négyfős boly versengett a dobogós helyekért, az utolsó kilométeren aztán Karlsson és a finn Kerttu Niskanen lemaradt, az orosz Natalija Neprjajeva és az osztrák Teresa Stadlober sprintversenyét pedig előbbi nyerte.

Kapcsolódó

Az olimpiák történetének első magyar snowboardosa megszenvedett a pályával

Kozuback Kamilla beugróként indult el a slopestyle-ban, a 28. helyen végzett.

A 33 éves Johaugnak ez a harmadik olimpiája úgy, hogy négy éve doppingeltiltása miatt nem szerepelhetett. Két aranyérmén kívül Szocsiból van még egy ezüstje 30 kilométeren és egy bronza 10 kilométeren. Johaug 14 világbajnoki címmel rendelkezik, legutóbb, tavaly négyet nyert.

Sífutás, női 7,5 7,5 km tömegrajtos verseny

1. Therese Johaug (Norvégia) 44:13.7 perc
2. Natalija Neprjajeva (Orosz Olimpiai Bizottság) 30.2 mp hátrány
3. Teresa Stadlober (Ausztria) 30.5 mp hátrány

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!