Két kutat támadtak a fegyveresek az afgán határ közelében. Az egyiknél sikerült visszaverni az akciót.


Négy rendőr és két biztonsági őr vesztette életét kedden, amikor iszlamisták rohamozták meg a MOL pakisztáni üzemét, írja a Reuters. A támadásban legfeljebb ötven fegyveres vett részt Pakisztán északnyugati részén, az afgán határ közelében, közölte a helyi rendőrség.

A rendőrség szerint a fegyveresek a MOL Pakisztáni Olaj- és Gázipari Vállalat két kutját, az M-8 és az M-10 kutat vették célba nehézfegyverekkel, köztük rakéta meghajtású gránátvetőkkel. A közlemény alapján az M-8-asnál sikerült visszaverni a támadást, az áldozatok a másik kútnál haltak meg.

A fegyveresek megrongáltak egy naperőművet is a gázerőműnél, mielőtt a szomszédos Észak-Vazirisztánba menekültek, ahonnan érkeztek.

Különböző militáns csoportok, köztük a pakisztáni tálibok, évek óta az északnyugati, távoli hegyvidékről indítanak akciókat a biztonsági erők és az infrastruktúra ellen. A mostani akcióért eddig egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget.

A hírügynökség megkereste a MOL-t a történtek miatt, de az olajipari vállalat egyelőre nem reagált.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!