Cseh László péntek este végleg befejezte a pályafutását, miután a számára szervezett utolsó úszásán is átesett.

Kapcsolódó

Milák országos csúcsot repesztett, majd azt is megdöntötte, de Cseh László búcsúúszása vitt mindent

Egy legenda köszönt el a magyar közönségtől.

Először Bernek Péter csatlakozott hozzá, majd Wladás Sándor és szépen apránként számos másik nagy magyar úszó. Az egyik legmeghatóbb jelenet azonban mésem ez, hanem inkább a nagy riválisának, Chad Le Clos-nak a videóüzenete volt. A dél-afrikai olimpiai és világbajnok úszó ezekkel a szavakkal köszöntötte Cseh Lászlót:

Legendás karriered volt, inspiráció voltál nekem és megannyi másik úszónak. Az elmúlt években barátokká váltunk, számomra az tesz igazán különlegessé téged, hogy a medencén kívül is szerény maradtál és jól bántál a fiatalokkal. Ezért örökké hálás leszek neked

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!