Egyre több olyan esetről olvashatunk világszerte, hogy baleseteknél, természeti katasztrófáknál és egyéb szerencsétlenségeknél sokan inkább azzal törődnek, hogy megörökítsék a „szenzációt”, minthogy a bajbajutottakon próbáljanak segíteni. A legújabb vérlázító történet Skóciában történt, ahol egy 12 éves kislány fulladt bele a Leven folyóba.

Ava Gray két barátnőjével úszott a folyóban, amikor elsodorta őt a víz egy híd közelében. A mentőegységek csak három órával később találták meg a holttestét.

Miközben Ava haláltusáját vívta és próbálták őt kimenteni, a hídról többen filmezték a szörnyű jelenetet. Hogy tettüket még tetézzék, e videókat meg is osztották a Snapchat oldalon. Csupán egy ember próbálta kimenteni a gyerekeket

- írta a Metro.

A család mélységes felháborodásának adott hangot. Ava nagynénje, Jamie a temetés előtt egyenesen undorítónak nevezte ezt a fajta szenzáció-hajhászást. „Ha bármelyikük legalább annyi erőfeszítést tett volna a gyerekek megmentésére, mint a fotózásra, most nem itt lennénk. Őszintén aggódom a jövőnként, ha az embereknek ez a legfontosabb – mondta – Gondolják meg, mit cselekszenek. Mindig gondoljanak másokra is. Gondolják meg, mit mondanak a közösségi médiában, hiszen a gyászoló család is láthatja a posztjaikat.”

hirdetés

Jamie elutasította azokat a kommenteket is, hogy Ava felelőtlenségének lett az áldozata. Elmondta, hogy a három gyerek a folyó tiszta és nyugodtnak látszó szakaszán játszott, valamennyien jó úszók és jó erőben voltak, akik nem keresték a veszélyt.


hirdetés