A döbbenetes eset a romániai Aranyosgyéres egyik iskolájában történt.


Szexelés közben videóztak le egy 11 éves kislányt a romániai Aranyosgyéres egyik iskolájában, majd a felvételt szétküldték a diákoknak - írja a Transtelex.

A videón a kislány egy nála idősebb, de szintén kiskorú fiúval látható a Kolozs megyei iskolában.

A videó végül eljutott az iskola igazgatójához is, aki azonnal jelentette azt a gyámhatóságnak. A kislány ugyanis állami gondozott, és egy aranyosgyéresi hivatásos nevelő gondjaira volt bízva.

A lányt egy kolozsvári sürgősségi befogadóközpontban helyezték el, ahol orvosi ellátásban és pszichológiai szaktanácsadásban részesül.

Az ügy kapcsán Monica Filip, Kolozsvári Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője azt mondta, hogy a kislány rossz társaságba keveredett. Ezt erősítette meg az iskola igazgatója is, aki szerint már január-februárban észlelhető volt, hogy a gyerek magaviselete megváltozott.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!