India hadgyakorlaton rakétával sikeresen megsemmisített egy alacsonyan Föld körüli pályára állított, 300 kilométeres távolságban lévő műholdat - jelentette be Narendra Modi indiai miniszterelnök szerdán.


Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország után India a negyedik ország a világon, amelynek sikerült elérnie ezt a haditechnikai eredményt.

Modi televíziós beszédében aláhúzta, hogy a fejlesztés egyetlen ország ellen sem irányul, és nem célja háborús légkört teremteni.

Ez egy büszke pillanat India számára

- tette hozzá, rámutatva, hogy az 1,25 milliárd lakosú ázsiai ország csatlakozott a világűr nagyhatalmaihoz.

A Shakti (indiaiul: erő) művelet három percig tartott. Az előre meghatározott célpontot egy műholdvadász rakétával semmisítettek meg.

Szakértők elmondták, hogy a műholdromboló technológiák bevetésekor a célpontok ezer és ezer darabkára robbannak, amelyek hatalmas sebességgel száguldanak a Föld légköre felé, és más, a világűrben elhelyezett eszközökre is veszélyt jelentenek.

Egy másik lehetőség, hogy az ellenséges műholdakat földi telepítésű vagy űrpályán keringő lézerekkel teszik működésképtelenné. Azonban földi lézernél az atmoszféra zavaró hatású lehet, és a lézersugár irányítása is nehézkes, míg az űrbe telepített lézereknek az energiájuk korlátozott.

Indiában két hét múlva parlamenti választások kezdődnek. Modi szeretné újabb öt évvel meghosszabbítani mandátumát. A szavazás eredményét május 23-án hozzák nyilvánosságra.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Narinder Nanu / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!