Bruce Wayne-nek a különböző, párhuzamos univerzumokban játszódó történetekben több gyereke is van különböző nőktől (így az HBO Max és a DC Entertainment közös Harley Quinn című rajzfilmsorozatának új évadában a partnereként szereplő Macskanővel is), szóval valószínűleg van nemi élete. Viszont aki a világ egyik legismertebb fiktív milliárdosáról azt gondolta volna a különc denevérjelmeze miatt, hogy perverz, az most ki fog ábrándulni.


Az élőszereplős filmekben Margot Robbie által alakított Harley Quinnről elnevezett rajzfilmsorozat egyik új részéből ugyanis az alkotók szerint ki kellett vágniuk egy jelenetet a DC Entertainment kérésére, mert Batman a karakter tulajdonosai szerint nem csinál ilyet.

Sőt, egészen konkrétan úgy fogalmazott a sorozat executive producere, Justin Halpern a Variety-nek nyilatkozva, hogy a DC fejesei - akikkel alapvetően nagyon jó viszonyt ápol - kivágattak vele egy jelenetet. Mondván: hősök ilyet nem csinálnak.

A Denevérember és Macskanő románcával az volt a baja a képregényóriás vezetőinek, hogy az alkotók azt is ábrázolták volna, ahogy Batman az orális szex művészetét gyakorolja partnerén. A jelenetet azonban vagy átalakították a fentről érkező kérésre, vagy egyszerűen csak kivágták az epizódból, a pontos részleteket sajnos nem lehet tudni.

Halpern a kritikák után vissza is kérdezett, hogy akkor a szuperhősök önző szeretők lennének-e?

Nem ezért van, hanem azért, mert figuraként áruljuk a hősöket, és nehéz eladni úgy egy játékot, ha Batman orális szexet végez valakin

- hangzott a válasz.

A sorozat új évadát ősszel mutatják be.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!