A 64 éves Sáringer Károly még 1993-ben a munkája miatt mobiltelefonokat vásárolt volna lízingszerződéssel, ám az üzlet önhibáján kívül befuccsolt. Most 509 ezer forintot akarnak behajtani rajta.


Harminc évvel ezelőtt lízingszerződéssel vásárolt, azonban rövid időn belül visszaadott mobiltelefonok miatt vonták végrehajtási eljárás alá egy egykori tévés újságíró autóját és telkét. Sáringer Károly szerint semmi alapja sincs a követelésnek – írja a Blikk.

Tévés újságíróként dolgozott 1993-ban Sáringer Károly, aki a munkájához mobiltelefonokat lízingelt egy cégen keresztül, amely azonban két hónap múlva csődbe ment. A férfi akkor visszaadta a készülékeket, és ezzel lezártnak tekintette a történetet.

Az autója már végrehajtás alatt áll, így a 20 éves Fiat Puntót elárverezik. Ráadásul az egykori tévésnek egy olyan telkét is eljárás alá vonták, aminek a létezéséről nem is tudott, ezt még az ükapjától örökölhette. Sáringer Károly azt mondta, teljesen váratlanul érte a végrehajtásról szóló levél, mivel amióta 30 éve visszaadta a telefonokat, semmilyen értesítést nem kapott arról, hogy tartozása lenne miattuk.

– mondta a lapnak a 64 éves férfi, aki egyébként a végrehajtó irodájában azt a tájékoztatást kapta, hogy a végrehajtás ez idáig „akadályoztatás” miatt hiúsult meg. A székesfehérvári bírósági végrehajtók szerint a követelésük nem évült el az adóssal szemben.

A Blikk által megkérdezett jogász, Tran Dániel azt mondta,

Szavai szerint ha öt év eltelik úgy, hogy a követelés tulajdonosa az adóssal szemben nem tesz kísérletet arra, hogy azt érvényesítse, akkor az megszűnik. Amennyiben például az elmúlt három évtizedben bármikor eltelt így öt év, az adós a bíróságon hivatkozhat erre, és a másik félnek kell bizonyítania az ellenkezőjét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!