A hét közben sorsdöntő BL-partit játszó - és athéni döntetlenjével az Európa Liga főtáblájára visszapottyanó - Vidinek kellett több kompromisszumot kötnie a kezdőcsapattal. Marko Nikolic vezetőedző a balhátvéd Stopirát és a középpályás Hadzicot is a kispadon hagyta, de nem tudta vállalni a játékot Marko Scepovic sem.
A fehérvári keret "mélységét" jól mutatja, hogy utóbbi helyére például a lázas betegséggel küzdő Husztinak kellett beugrania.
Stopirát Tamás Krisztián pótolta, Hadzic helyett pedig Pátkai Máté került be a kezdőcsapatba, amely Nikolic stílusához illeszkedve egy nagyon hibrid 4-3-3/4-3-1-2-es felállásban várta a Fradi rohamait.
A Fradinál a hazai pályán bemutatkozó Szerhij Rebrov egy seregnyi sérült (Otigba, Frimpong, Amadou Moutari, Matías Rodriguez, Lovrencsics Balázs, Csonka, Georgijevics, Rui Pedro) mellett a bemelegítés alatt az utóbbi időben remek formában futballozó Botka Endrét is elveszítette: a válogatott keretbe is meghívott bekknek a csípősérülése újult ki.
A helyére Leandro lépett vissza a védelembe, a középpályás szűrő posztját pedig Sigér Dávid foglalta el. Mellette Gorriaran és Spirovski feladata volt a támadások segítése, az ellenfél kapuját pedig a Bőle, Petrjak, Lanzafame hármas rohamozta.
Kihúzni az ellenfél méregfogát
Mindkét csapat magasra tolt letámadással, intenzív labda nélküli mozgással kezdte a meccset. Különösen a Ferencváros oldaláról volt meglepő ez a húzás: Thomas Doll regnálása alatt a csapat inkább hátulról építkezett,
de Rebrov kinevezésével lényegében azonnal megjelent a pályán a szovjet futballstílus egyik alapvető jegye.
A képen is jól látszik, a Fradi négy játékossal nehezíti az ellenfél támadásépítéseit. Nem a középhátvédeket (Juhász, Vinícius) zavarják, hanem a közéjük visszalépni próbáló (ez a megoldás az úgynevezett salida lavolpiana, amit a Vidi az AEK elleni BL-párharc első meccsén is előszeretettel alkalmazott) védekező középpályás, Nikolov elszigetelése az első számú cél.
Lanzafame ezt hibátlanul oldja meg, a Vidi pedig úgy reagál, hogy a baloldali félterületben játszó Huszti egészen mélyen visszalép labdáért - biztosítva ezzel Tamás Krisztián felfutásait is.
A túloldalon a Vidi letámadása még intenzívebb volt, íme:
A fehérváriak hét (!) emberrel szállják meg az ellenfél térfelét, és már a Fradi labdakihozatalainak első vonalát intenzíven zavarják. Lazovic Leandróra tapad rá, Nego Blazicot abajgatja, Sigért pedig Kovács István veszi ki a játékból hasonlóképpen, mint a túloldalon Lanzafame Nikolovot.
Labda nélkül ez egy tankönyvi 4-3-1-2, érdemes megfigyelni például, mennyire fegyelmezetten húzza meg a középpályás védővonalat a Huszti, Nikolov, Pátkai hármas. Tamás ezúttal is magasra föltolva, egy percnyi lélegzetvételt sem engedve Lovrencsicsnek.
Ha az FTC át tudta hozni a labdát a letámadás első vonalán, a Vidi villámgyorsan rendeződött vissza tömör, kompakt 4-3-3-ba a labda ellen. Íme:
Két dolgot érdemes megfigyelni:
- a Vidi védelmi vonala és középpályája között alig van terület, ide a Fradi részéről esélye sincsen bemozogni senkinek. Az FTC kénytelen - jobb híján - a szélek felé terelni a játékot.
- A fehérváriak tudatosan koncentrálnak a pálya közepére: elsődleges céljuk, hogy középen ne törhessen át a Fradi. Ennek érdekében a széleket szinte feladják, egyedül az izgatja őket, hogy kompakt maradjon a védekezési formáció és ne távolodjanak el egymástól túlságosan a csapatrészek. Érdemes megfigyelni azt is, hogy Lazovicon kívül minden játékosnak van védő feladata.
A Ferencváros védekezése elsősorban arra irányult, hogy lassítsa a Vidi átmeneteit védekezésből támadásba. Rebrov ennek érdekében proaktív, 4-1-4-1-es formációt tett a pályára a labda ellen, ami a gyakorlatban nagyjából így nézett ki:
Lanzafame megint zavarja a labdást, mögötte pedig ott az átlós négyeslánc, ami lezárja a passzsávokat (Bőle, Spirovski, Gorriaran, Petrjak). Sigér a csapatrészek között biztosít, a Vidiben így - mivel a szélső hátvédeik magasan helyezkednek - ismét Huszti kénytelen nagyon mélyen visszajönni, hogy elkérje a labdát.
Hátráló védő nem védő!
Az első félidőben a Vidi birtokolta többet a labdát, ám a fehérváriak nagyon agresszív letámadása egyszersmind esélyt is adott a Ferencvárosnak.
Rebrov csapata gyorsan rájött, hogy ha átrugdossa a magasra tolt presszinget, akkor futóversenyre kényszerítheti a Vidi védelmét, az ilyesmi pedig sem Juhásznak, sem a végig bizonytalanul játszó, konstans hibafaktort jelentő Viníciusnak nem áll éppen a legjobban.
A Fradi vezető gólja is egy hasonló szituáció után született, nézzük csak meg:
Egy hosszú, Lanzafame indítással a Fradi kapásból öt Vidi-játékost vesz le a tábláról (Huszti itt már például csak a "rendszámokat" olvassa). Lanzafame visszalépésével kinyitja a középpályát, és mivel megelőzi Nikolovot, szabadon indíthatja a puskagolyóként sprintelő csapattársak valamelyikét. Jól látszik: Spirovski már lehagyta Husztit, Bőle lendületből indulhat a hátráló Tamás Krisztiánra, az amúgy is villámgyors Petrjak pedig lépéselőnyben van Fiolával szemben.
Hajdú B. István a közvetítésben ugyan megjegyezte, hogy létszámban megvolt a Vidi hátul, de nem árt kiemelni a modern foci egyik alapigazságát: hátráló védő nem védő, és nagyon nem ugyanaz a kávéház átmenetben védekezni visszafelé, mint kompakt egységben várni az ellenfél támadásait.
Ezzel együtt tanulságos, mennyire rosszul olvasta a Fradi kontráját a válogatottba frissen behívott Tamás - félpályától csak a meccset nézte, nem "szkennelte" a mögötte lévő területet, így Spirovski jókora hátrányból előzte meg, és rúgta be a lepattanót. Az is érdekes, hogy Juhász sebessége mennyire kevés már a hasonló helyzetek megoldásához. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Fiola meg sem próbálta megakadályozni Petrjak beadását, Vinícius pedig lyukat rúgott középütt, már látjuk: a fehérvári védelem összes tagja benne volt az FTC vezető találatában.
A második félidőre két dolog változott:
- a Vidi elkezdte nagyon komoly megelőző faultokkal széttördelni a Fradi kontrajátékát, ami így teljesen szétesett,
- míg a Ferencváros érezhetően elfáradt a saját maga által (is) diktált kegyetlen tempóban.
Tanulságos volt látni, hogy a kedden még éles, komoly tempójú európai kupameccset játszó Vidi hogyan tudott egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolni a 60. perc után, és az is, hogyan nem volt képest mindezt (még?) lereagálni a Fradi. Hadzic becserélésével ráadásul a fehérváriak labdajáratása is felgyorsult (a lecserélt Fiola helyére Nego lépett vissza a védelembe, Husztiból pedig csatár lett), ami hirtelen területeket nyitott meg az addig halovány Kovács Istvánnak is.
A 70. percben (Pátkai lecserélését követően) a Vidi 4-2-3-1-re állt át: a Nikolov, Hadzic kettős előtt Sós, Huszti és Kovács támogatta Lazovicsot, a Fradi pedig végképp elveszítette a középpályás csatát.
A fehérváriak nyomása egyre fokozódott, igaz, Huszti egyenlítő gólja így is szerencsés körülmények között született.
Összességében igazságosnak mondható döntetlen született a meccsen. A Vidi uralta a második félidőt, fizikailag bedarálta az FTC-t, amelyik viszont az első félidő nagy részét dominálta a mérkőzésen. Rebrov filozófiája egyértelmű és világos: az FTC a gyors ritmusváltások és a pattogós letámadás csapata lehet majd az idei szezonban, igaz, ahhoz, hogy ez a nemzetközi porondon is megállja a helyét, még mindenképp szintet kell emelni a csapat állóképességén és taktikai fegyelmezettségén.
Az mindenesetre tanulságos, hogy egy jó edző mennyire villámgyorsan képes átadni a játékosoknak a saját elképzeléseit.
Ez a Fradi már kétségtelenül Rebrov Fradija, ami komoly és üdítő változás a végére szakmailag teljesen ellaposodó, nihilt hozó Doll-korszakhoz képest.
Eredmény, NB I, 7. forduló:
FTC - MOL Vidi FC 2-2 (2-1)
Groupama Aréna, 14 520 néző.
v.: Berke
Gól: Spirovski (14.), Lovrencsics G. (35.), illetve Nikolov (43.,) Huszti (75.)
A nyitóképen Fiola Attila és Bőle Lukács párharca látható. Fotó: Czagány Balázs / MTI
