A fejlesztést nemcsak a szakmai zsűri választotta be a legjobbak közé, de az InnoMax-pályázat közönségszavazásán is az első helyen végzett. A Facebookon a beérkezett csaknem 5000 online szavazat több mint egyharmadát kapta az alapítvány. A tudományos játszótér a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában működik.

"Egy olyan iskolai interaktív játéktérrel pályáztunk, amelyet mi csak lézerpincének nevezünk. A játéktérnek az a különlegessége, hogy a diákok és tanárok közösen építik, sőt többnyire a diákok ötletei valósulnak meg az elkészített kísérletekben és játékokban. Ha a tanulók valamit később változtatnának, akkor arra is van lehetőség, hiszen ez egy dinamikusan fejlődő, elég nagy tér az épület alagsorában. Pincehelyiségről van szó, ahol szerencsére sötét van, ami fizikai, optikai kísérletek szempontjából kifejezetten jó adottságnak számít" - mondta a Pro Ludovico Alapítvány projektvezetője.

Játékos fizika tanulás

Kilián Balázsné Raics Katalin hozzátette: az ötlet onnan jött, hogy szerette volna érdekesebbé tenni a fizika órákat. Korábban kutatóként dolgozott és lézerspektroszkópiával foglalkozott, amelynek része, hogy a lézernyalábok irányításával végeznek kísérleteket és építenek műszereket.

"Az optika iránti szeretet jött velem a középiskolába is, ahol pedig nagyon sok lelkes diákom volt tettre készen, és mindenféle játékra, kísérletre vevők voltak. Először szakköri keretek között tudtunk építkezni, és most is főleg szakköri foglalkozásokon van erre lehetőség. Az a célom, hogy fizika óra néven játszunk egy kicsit, és az optikát így szerettessem meg a diákokkal" - utalt vissza a kezdetekre a fizika-biológia szakos tanárnő.

Az Invitech infokommunikációs megoldásszállító tavasszal, kilencedik alkalommal rendezte meg az ország egyik legnépszerűbb innovációs versenyét. Az InnoMax Díj középpontjában a nonprofit szervezetek innovációs törekvéseinek felkarolása állt. Az Invitech a szakmai konzultáción felül, természetesen anyagi támogatást is nyújt a nyerteseknek. A Pro Ludovico Alapítvány összesen egymillió forintos forráshoz jutott ötletei megvalósításához.

Nem is olyan rossz ez a fizika?

"Akik komoly programozási és elektronikai feladatot végeznek a lézerpincében, azoknál ez egy fontos kezdő lökés lehet az ilyen irányú továbbtanuláshoz. De azok a diákok, akik csak játszani jönnek, azok is nyitottabbá válnak. Pedagógusként én is tapasztalom, hogy sokan, ha meghallják a szitokszót, hogy fizika, akkor 'menekülnek'. A lézerbarlangban való játékos kísérletekkel viszont már lehet, hogy annyit el tudunk érni, hogy a diákok érdeklődőbbé és figyelmesebbé váljanak" - fejtette ki a projektvezető.

"Azt gondolom, hogy az iskolában működő fizika munkaközösség kifejezetten egy olyan csapat, akik kreatív, játékos és csapatban jól dolgozó emberekből áll. Sőt, ahogy említettem, fontos, hogy a gyerekeket is bevonjuk a mindenféle újabb kísérleti eszközöknek a kifejlesztésébe és továbbfejlesztésébe" - tette hozzá a tanárnő.

A díjazott nonprofit szervezetek képviselői, középen Kilián Balázsné Raics Katalin

A Pro Ludovico Alapítvány egy animációs lézerprojektorra pályázott. Ez egy moduláris, kicsit a művészetet is bevonó projekt lesz a következő tanévben. Mivel dupla támogatást nyertek, így valószínűleg nagyobb fejlesztésre is lehetőségük nyílik.

Az InnoMax-zsűri választása azért is esett erre a pályamunkára, mert az alapítvány munkája, fejlesztése mintaértékű lehet más iskolák és intézmények számára is, ennek jele, hogy már eddig is sokan felkeresték a lézerbarlangot.

Fotók: iStock, Pro Ludovico Alapítvány, Invitech


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!