Hanem Szöllősi Györgyi kérdezte. Az egészségügyről és a fővárosról esett főképp szó, a múltkori kivonulás nem került szóba.


Magyar Péter újra megjelent az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, de ezúttal nem Rónai Egon, hanem Szöllősi Györgyi kérdezte. A beszélgetés fókuszában Magyar legújabb akciója állt, amely során

Az első célpontjuk a Szent János Kórház volt, ahol a politikus megdöbbenve tapasztalta, hogy a vécékben sem szappan, sem fertőtlenítő nem található, amit a KEF beszerzési rendszere számlájára írt.

Magyar a Péterfy kórházba is szeretett volna bemenni, és bár őt beengedték, az RTL stábját már nem – a bejáratot pedig lelakatolták. A politikus szerint a kórházi problémákat pár milliárd forintból rendezni lehetne, de 14 év alatt sem tették meg. Azt mondta, hogy

A politikus arra is kitért, hogy mind a négy frakcióvezetőt felkérte egyeztetésre a fővárosban, de egyedül Szentkirályi Alexandra utasította el a meghívást. „Talán kezdhetné azzal, hogy az ötszázmillió forint közpénzt, amit a kampányára költöttek, visszafizeti, vagy küld a Fidesz egy kompetens képviselőt, akivel együtt lehet működni” – mondta Magyar.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!