Az ülésen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, többi között arról, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozón megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják.


Nem folyt titkosszolgálati megfigyelés Magyar Péterrel, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjével szemben - közölte Kocsis Máté, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja a Facebook-oldalán, miután a bizottság keddi ülésén meghallgatták valamennyi titkosszolgálat vezetőjét.

- írta a politikus, a Fidesz frakcióvezetője.

Beszámolt arról, hogy az ülésen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, többi között arról, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozón megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tevékenysége, vizsgálatai, állásfoglalásai, döntései "nem hiedelmekre, szóbeszédekre alapulnak, hanem tényekre".

A képviselő azt is írta, hogy a tájékoztatást a bizottság ellenzéki képviselőivel is egyetértésben adta.

„A nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén – ahogy azt már korábban is jeleztem – egyebek mellett tájékozódtunk a Magyar Péter által megfogalmazottakról”, írta a Facebookon Sas Zoltán, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ellenzéki elnöke.

A szolgálatok nem végeztek jogellenes tevékenységet, a törvényeket betartva jártak el " - tette hozzá Sas.

(via MTI)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!