Így néz ki egy tüntetés, amibe tényleg belebukik a kormányfő

Nem mindig van értelme párhuzamokat vonni más országok és Magyarország között, de néha mégis. Budapesten és több vidéki városban ezrek tüntetnek december közepe óta a kormány - és eredetileg a túlóratörvény - ellen, mindenféle kézzelfogható eredmény nélkül. A tüntetések egyik motorja valószínűleg pontosan az, hogy nincs eredményük, hiszen a kormány akkor és azt tesz, amikor és amit szeretne.

Máshol bezzeg

Van viszont egy olyan ország, ahol ha az alaphelyzet nem is ugyanaz, mégis volt egy a magyarországihoz nagyon hasonló tüntetéssorozat, csak egészen más végeredménnyel. Örményországban ugyanis majdnem pontosan úgy zajlottak a tüntetések, ahogy Budapesten, csak ott alig két hét alatt megbukott a miniszterelnök, és a tüntetések élén álló ellenzéki vezető nemrég hatalmasat nyert a választáson.

Nikol Pashinyan pártja a 2017-es választáson 8 százalékot szerzett. 2018 decemberében már 70 százalékkal nyerte meg az általa vezetett blokk a választást. Pashinyan korábban újságíró volt, az örmény függetlenség utáni első miniszterelnök Levon Tar-Petroszján nagy támogatója, és a Karabah függetlenségével kapcsolatos tüntetéssorozatok idején, amelyek után Örményország is elnyerte függetlenségét a Szovjetuniótól, diákcsoportokat szervezett. Az egyetem alatt is újságot írt, emiatt ki is csapták, pedig kiváló tanuló volt.

Pashinyanban valamennyire megvannak azok a karakterjegyek, amelyeket manapság a populista, jellemzően szélsőjobboldali vezetőkkel azonosítanak nyugaton. Rendszeresen khaki pólókban és oldalzsebes nadrágokban jár, hatalmas szakállal és baseball-sapkával kiegészítve. A támogatói azért is kedvelik, mert őszintének tartják, amiből persze nem következik, hogy őszinte is, elég csak Donald Trumpot vagy Orbán Viktort megnézni. Pashinyan korán rájött arra, amit a magyar ellenzék bizonyos szereplői is elkezdtek mondogatni a választások után:

Le kell menni vidékre.

És le is ment. Aztán feljött. Pashinyan Gyumriból, Örményország második legnagyobb városából sétált el Jerevánba, a fővárosba. Amikor elindult, csak pár újságíró követte, de mire a városba ért, már több ezren sétáltak vele. Persze a siker nem feltétlenül a gyumri séta miatt volt, hiába erősítette Pashinyan megközelíthető imidzsét az, hogy közben folyamatosan élőben jelentkezett be a Facebookon. Inkább az időzítésen múlt az egész.

A kormány

Szerzs Szargszján 2008 óta vezette Örményországot annak a koalíciónak az élén, ami Örményország függetlenedése óta folyamatosan kormányzott. Szargszján koalíciója még 2017-ben is megnyerte a választásokat, ami nem is volt nehéz, hiszen a kormánypárt addigra szinte a teljes államot felügyelte, a választásokat pedig a saját igényeikre szabták. Persze nem Örményország az egyetlen olyan posztszovjet köztársaság, amelyben a választásokat sűrűn elcsalják, amelyet korrupt oligarchák vezetnek, a szegénység pedig hatalmas probléma. Ott valami mégis megváltozott.

Szargszján hivatalosan csak tíz évig lehetett volna elnök. Ezt persze már 2015-ben tudta, ezért támogatta olyan lelkesen azt az alkotmánymódosítást, amellyel Örményországot elnöki rendszerből úgy alakították át, hogy az elnök helyett a valódi hatalmat a miniszterelnök gyakorolja. 2017-ben pedig Szargszján választották meg a választások után miniszterelnöknek. Itt telt be a pohár.

Főleg, hogy még az elnöki palotából sem szeretett volna kiköltözni, ezért privatizálni akarta az épületet. Tüntetések kezdődtek, hamarosan pedig hatalmas tömegek töltötték meg az utcákat egy olyan városban, amely körülbelül fele akkora, mint Budapest.

A tüntetések csúcspontja csak ekkor jött. Pashinyan és Szargszján egy nyilvános vitát tartottak, amely összesen három percig tartott. Szargszján közölte az ellenzéki vezetővel, hogy ne akarjon a nép nevében beszélni, hiszen alig szavaztak rá, majd zsarolással vádolta az ellenzéket és elviharzott. Pashinyan közvetlenül ezután az utcára vonult a támogatóival, ahol a rohamrendőrök könnygázzal támadtak rájuk. Az ellenzék vezetőjét és két parlamenti képviselőt is letartóztattak, több mint kétszáz másik tüntetővel együtt.

A végső lépés

Pashinyan letartóztatása komoly hiba volt a kormányzattól. A tüntetések végig erőszakmentesek maradtak, bár ezalatt az örmények nem feltétlenül értették ugyanazt, mint a magyar ellenzék. Mindenesetre nem lett Jerevánból Kijev, ahogy tíz évvel korábban, Szargszján megválasztása után, amikor tíz ember meghalt a tüntetések alatt.

Pashinyant végül másnap szabadon engedték, mivel a parlament nem döntött a mentelmi jogáról. Ez volt az első olyan nap, amikor a fegyveres erők korábbi tagjai is az utcára vonultak a tüntetőkkel. Ez pedig Örményországban nem keveset jelent. Örményország három évtizede áll háborúban a szomszédos Azerbajdzsánnal, a vita tárgya pedig Hegyi-Karabah, egy olyan terület, amelyet mindketten magukénak tartanak. 2016-ban volt utoljára komoly fegyveres konfliktus a két ország között a térségben, és az abban részt vevő veteránokat az örmények nagyon tisztelik. Ők vonultak utcára Szargszján ellen.

Szargszjánt közben kinevezték ugyan miniszterelnöknek, de a tüntetések kezdete után 11 nappal lemondott a posztról. Új választásokat eleinte senki nem akart kiírni, de miniszterelnököt mégis jelölni kellett. Nikol Pashinyan egy nyolcszázalékos parlamenti párt vezetőjeként lett végül második próbálkozásra kormányfő. Mindez áprilisban volt, Pashinyan koalícióját pedig decemberben 70 százalékkal választották újra.

Örmény aktivisták szerint néhány pontban össze lehet foglalni, miért voltak sikeresek a tiltakozások.

• Elkerülhetetlenek voltak, mert nemcsak a főváros főterein, hanem az egész városban vonultak. Pashinian elérte, hogy a tüntetések hatással legyenek a legtöbb örmény napi mozgására, minden nap más városrészen vonultak végig.
• Nem maradtak kint, mert a legutóbbi, Occupy-szerű tüntetések nem voltak sikeresek. Folyamatosan a közterületeken élni fenntarthatatlan, ezért a tüntetők minden nap hazamentek, de minden nap vissza is tértek a városba.
• Jöttek a fiatalok. A legtöbb ideje és energiája mindenképp a diákoknak van tüntetni, ezért őket kell először megnyerni. Ez annak a generációnak a forradalma volt, amely nem a kommunista rendszerben nőtt fel, és már nem fogadja el kritika nélkül a propagandát.
• Hangosak voltak. Amikor félő volt, hogy az emberek hazamennek, a szervezők arra kérték az autósokat a városban, hogy dudáljanak, amit mindenki éljenzett, és így nem lehetett figyelmen kívül hagyni a tüntetéseket.
• Volt egy cél, és nem is kicsi. A tüntetések kezdetekor azt mondták, Szargszjánnak mennie kell a hatalomból. Kisebb eredménnyel nem elégszenek meg.

Ez a felsorolás azért is érdekes, mert minden egyes pontja megtörtént Magyarországon is, csak teljesen más végeredménnyel. Ennek pedig olyan okai vannak, amelyeket a helyi aktivisták nem találtak elég fontosnak, de mindent megváltoztattak.

A valódi okok

Az első az, hogy egyik nagyhatalom sem szólt bele a tüntetésekbe. Az Egyesült Államok és az EU is jól járt, mert Pashinyan alapvetően barátságosabb velük, mint Szargszján volt. De csak nyugatbarátságból nem lehet Örményországban megélni, mert az ország sajátos adottságai miatt tökéletesen rá van szorulva az oroszok védelmére a túlélésért. Ezért szerzett az oroszellenes liberális párt hat százalékot, az alapvetően oroszbarát Pashinyan pedig hetvenet.

A másik pedig, hogy a tüntetéseknek volt vezetője. Egyetlen ember, aki elég karizmatikus és tehetséges volt ahhoz, hogy kiemelkedjen a tömegből, még ha az a tömeg több ellenzéki csoportosulásból is állt össze. A sikerhez legalább annyira kellett Pashinyan is, mint maga az ellenállás.

Kiemelt ké: Vano Shlamov / AFP