A járványhelyzet kellős közepén a kormány három presztízs ügyet tüntetett ki figyelmével és emelt ki kormányhatározatban a fontos közérdekre hivatkozva. A kabinet szerint megkülönböztetett figyelmet érdemlő ügyek egyike a Dubaji Világkiállításon való részvétel, pontosabban a sikeres magyar megjelenéshez szükséges beruházások köre.

Hogy mennyire nem csak elvi ügyről van szó, és hogy milyen gyakorlati célt szolgál a kiemelt státusz, az hamar világossá vált: a február 24-én este megjelent kormányhatározat után másfél nappal a Rogán Antal tárcája alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) átsétált a szélesre tárt jogi kapun, és egy speciális, csak nagyon ritkán alkalmazott eljárásban keresett vállalkozót a Dubaji Világkiállítás magyar részvételéhez kapcsolódó rendezvényszervezési és kommunikációs feladataira.

Az úgynevezett hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást csak kivételes esetekben lehet megindítani, mivel nem biztosítja a valódi versenyt: csak azok adhatnak be ajánlatot, akiket erre kifejezetten felkérnek. A fontos közérdekre hivatkozó kormányhatározat éppen erre teremtette meg a jogi lehetőséget: e szerint ugyanis minden olyan beszerzésnél, amely a világkiállítás magyar részvételéhez kapcsolódik, igénybe lehet venni ezt a rendkívül gyors és a versenyt finoman fogalmazva sem ösztönző megoldást a rendkívüli sürgősségre hivatkozva. Jelen esetben a határozat megjelenése után másfél nappal a Rogán-féle NKH kiválasztotta, mely három vállalkozás lehet alkalmas arra, hogy a hónapokig tartó komplex és bizalmi feladatokat ellássák, egyebek mellett megszervezzék Orbán Viktor látogatását is magában foglaló protokolleseményt, egy divatbemutatót, egy exkluzív vacsorát és számos egyéb programot is Dubajban. Ennyi idő elég volt a cégek és a Közbeszerzési Hatóság értesítésére, valamint a közbeszerzési dokumentumok megjelentetésére is.

A felkért cégek sem dúskáltak az időben, mindössze bő egy hetük volt elkészíteni és benyújtani ajánlatukat. De sikerült, és így március 5-én, az ajánlatok bontásakor ki is derült, hogy kik érdemelték ki az NKH bizalmát, és milyen áron vállalnák a munkát.

A legalacsonyabb ajánlatot nettó 3 milliárd 651,9 millió forinttal a Balásy Gyula többségi tulajdonában álló Moonlight Event Kft. adta. A szerződést elvileg már alá is írhatták, azonban ennek még nincs nyoma az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben, így egyelőre csak feltételes módban lehet arról írni, hogy a munka Balásyéknál landolt. Az NKH és az üzletember kapcsolata eddig sem volt laza: Balásy viszi a hivatal által kiosztott kommunikációs munkákat az MVM kommunikációjától az összes plakátkampányig. A Moonlight Event sem kerüli a közpénzt: tavaly egy 30 milliárd forintos állami keretszerződésbe kerültek be alvállalkozóként, az Antenna Hungária Zrt.-t segítik az állami rendezvények lebonyolításában.

A megajánlott ár alapján második helyre futott be az a Fradi-vezér Orosz Pál résztulajdonában lévő Humán Telex Event Kft. (a cégcsoport másik tagja korábban százmilliókért dolgozott a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának), a harmadik pedig az a PLANB Magyarország Kft. lett, amely például közpénzből biztosított tréninget Varga Judit igazságügyi miniszternek.

Ha többet szeretne olvasni Balásy Gyula üzleti sikereiről, itt megteheti:

Kapcsolódó

Tavaly átlagosan havi 650 millió forint hasznot hoztak a plakátkampányos Balásy cégei

Nem egészen egy év alatt csaknem 4 milliárdos forgalmat bonyolított új szerzeménye, a rendezvényszervező Moonlight Event Kft.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!