Három és fél évvel az után, hogy bő hétmilliárd forintos állami támogatást ítéltek meg a Hírös-Vitál Zrt.-nek, a bíróság most kimondta a cég fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását.


Azzal a tervvel alapította a céget Bajáki Ede néhány évvel korábban, és erre a célra sikerült a többmilliárdos dotációt behúznia, hogy az ország egyik legnagyobb élelmiszerfeldolgozóját építi a Kecskemét melletti Kerekegyházán. Az állam mellé a Piarista Rend Magyarországi Tartománya, illetve az ő pénzüket is forgató PBG FMC Kockázati Tőkealap is beszállt a projektbe, most pedig mindenki futhat a pénze után. A milliárd forintokból közel egytucatnyi raktárépület nőtt ki a homokból, ásványvízpalackozó és élelmiszerfeldolgozó berendezések is kerültek a telepre. Vélhetően ezek a raktárépületek mozgathatják meg a fantáziáját annak, aki a romokból akar olcsón hozzájutni vagyonelemekhez.

Mindenesetre sok károsult van. Az adóhivatal két büntetőjogi intézkedést is indított tavaly, az elsíbolt adót szeretné behajtani az adóhivatal. Indult még 20 végrehajtás is a céggel szemben az elmúlt két évben, az Opten adatbázisa szerint szinte mindegyik fut még. A cég tartozása, kötelezettségállománya a legutóbbi nyilvános, 2018-as beszámoló alapján 13,7 milliárd forint volt.

A cég fő tulajdonosát, Baják Edét tavaly nyáron előzetes letartóztatásba tették, aztán a letartóztatását meg is hosszabbították. Bajákit és társait különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja az ügyészség. A Hírös-Vitál ásványvizéről detítettük ki tavaly, hogy veszélyes baktériumot tartalmaz, és a koronavírus-járvány alatt is szállítottak ebből az új ásványvízből véradóknak. Bajáki másik fő cége a Gladiolus Kft., az pedig hatástalan kézfertőtlenítőket terített a fél országban a járvány előtt is közvetlenül. A hatóságok gyanúja szerint az adócsalási manőverek a Gladiolus-cégcsoportra is kiterjedtek. A Gladiolus Kft. felszámolását idén év elején rendelték el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!