Tűz ütött ki a lakásukban, és amikor az anyukáját nem tudta felébreszteni, a szomszédokhoz indult segítségért. Az elképesztően bátor cselekedet történetét a Katasztrófavédelem magazin írta meg.


Hét évesen mentette meg a családját Eliza: az elképesztően bátor cselekedet történetét a Katasztrófavédelem magazin írta meg.

Az RTL Híradó is beszámolt a karácsonykor történt esetről: egy szegedi lakótelep egyik lépcsőházának 6. emeleti lakását öntötte el karácsony éjszakáján a füst.

A kis lakásban egy édesanya volt két gyermekével. Az anyuka a nappaliban aludt, míg Eliza, és két és fél éves testvére a gyerekszobában. Elizáé volt az emeletes ágy felső szintje, így hozzá ért el elször a fojtogató füst. Édesanyjához rohant, akit nem tudott felébreszteni. A bátor kislány tudta, hogy segítséget kell hívnia. Kistestvérét és anyukáját a lakásban hagyva felszaladt a felettük lakó szomszédhoz, Saroltához. Addig nyomta a csengőt az éjszaka közepén, amíg fel nem ébredtek.

Sarolta vizes törülközőt kötött az arca elé, és lerohant. Négykézkláb mászott be a gyerekszobába, és kivitte a lakásból a két és fél éves kicsit. Ezután visszament aznayukához, aki azonban már nagyon sok füstöt lélegzett be, és csak nehezen tért magához. Egy rendőrnő segítségével vitték ki őt is.

A szomszéd egy vizes törölközőt az arcára tekert, úgy ment be a füsttel teli lakásba. Kinyitotta az ablakokat, próbálta felrázni az ájult anyát, de nem sikerült neki. Majd megkereste a kisebbik lányt, és kivitte a lakásból.

Ezek után a közben kiérkező rendőrök mentették ki a nőt és a másik kislányt a lakásból.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!