A Hvg.hu értesülései szerint egészségügyi zárlat alá került Nyírő Gyula Kórház teljes krónikus belosztálya több mint húsz beteggel együtt. A hírportál úgy tudja, hogy az egyik, tüdőgyulladással kezelt páciensről derült ki, hogy koronavírusos, és a kórteremben mellette fekvő további két beteg tesztje is pozitív lett.


A Hvg.hu kórházi források alapján azt írja, hogy az osztály lezárása nem okoz fennakadást az intézmény működésében, mert a fertőzésben nem érintettek az aktív belgyógyászati osztályok, azok zavartalanul működnek, a krónikus osztályok kiürítése pedig már korábban elkezdődött.

A hírportál információi szerint hétfőn krónikus belosztály többi húsz betegét is letesztelték, az eredmények kedd délelőttre várhatók. Akiről kiderül, hogy fertőzött, azt továbbküldik valamelyik járványkórházba, a többieket pedig 14 napig megfigyelik. A velük érintkező egészségügyi dolgozóknak 14 napos házi karanténba kell vonulniuk.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Róka László


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!