Orbán Viktor fizetett azért, hogy részt vegyen az augusztus végén Rómában rendezett katolikus találkozón - írja a Hvg.hu a szervezőkkel folytatott levelezés alapján. A hírportál kérdésére az International Catholic Legislators Network (ICLN), azaz a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózata elmondta, hogy a résztvevőknek részvételi díjat kell fizetniük, ez alól csak a felszólalók kivételek, de idén ez utóbbiak között nem volt magyar.

Kiderült az is, hogy a szervezet mindig arra biztatja a meghívottakat, hogy ha szeretnék, vigyék magukkal a házastársaikat és a gyermekeiket is, de ez azt is jelenti, hogy nekik is ki kell fizetniük a konferencia díját. Ennek összegét nem árulták el a Hvg.hu-nak, mindössze annyit mondtak, hogy "szerény", és a díjat a rendezvény költségeinek fedezésére használják.

A rendezvényen nem csak az egyik római étteremben családtagjai körében - a 444 egyik olvasója által - lefotózott magyar kormányfő vett részt, hanem Novák Katalin is. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára később elmondta, hogy a konferenciára meghívták Orbán Viktor családtagjait is.

Azt már viszont lapunk írta meg, hogy a kormánygépként használt honvédségi Dassault Falcon 7X több helyszínen szedte össze a Rómába utazó kormánypárti politikusokat. A HM gépe augusztus 26-án szállt fel Kecskemétről, hogy egy, a Balatont is érintő körrel Budapestre repüljön. A Liszt Ferenc repülőtérről 16 órakor indult tovább, de nem egyenesen Rómába, hanem Horvátország felé vette az irányt, ahol Brac szigetén leszállt. A 24.hu birtokába került felvételek alapján a miniszterelnök által régóta használt fekete Volkswagen kisbusz a gép érkezésekor éppen a braci repülőtér előtt parkolt. Ezután a gép Rómába repült, majd a szombati visszaúton a gép ismét leszállt Horvátországban, ezúttal Zadarban. Erről itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó

Orbán kisbusza is azon a szigeten volt, ahol leszállt a Rómába tartó honvédségi repülő

A kormányfőt a családja is elkísérte Rómába. Ennek költségét Havasi Bertalan szerint a miniszterelnök állta, a repülés részleteit firtató kérdésekre azonban nem válaszolt Orbán sajtófőnöke.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!