Választás rendje elleni bűncselekmény miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség huszonöt ember ellen, akik a 2019-es önkormányzati választáson egy baranyai településen próbálták befolyásolni az eredményt.


A Baranya Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a polgármesteri címért induló két kelölt egyike folyamodott törvénytelen eszközökhöz a három évvel ezelőtti önkormányzati választáson.

A győzelem érdekében két ismerősét rábírta, hogy ajánljanak fel pénzt ismerőseiknek vagy akár ismeretleneknek a településre történő átjelentkezésre, majd voksoljanak megbízójukra. A pénzt minden esetben az ügy elsőrendű vádlottja, a polgármesterjelölt adta át a két közvetítő személynek, akik ezt továbbították a felkért választóknak.

A jelölt többeket közvetlenül is befolyásolt abban, hogy az állandó lakóhelyüket változtassák meg, majd pénzért személyére adják le voksukat.

A polgármesterjelölt az átjelentkezésekért fejenként ötezer forintot adott a felkért személyeknek, valamint további ötezret a rá történő szavazásért. A jelölt és két ismerőse összesen 22 embert bírt rá állandó lakóhelyének megváltoztatására és a szavazásra.

A vádhatóság közleménye szerint a választások kiírása idején a névjegyzékben szereplők száma megduplázódott az átjelentkezések következtében. A választási csalás gyanúja miatt a választási bizottság a választási eljárást megsemmisítette és megismételt eljárást írt ki, amelyen a másik jelölt nyert.

Az ügyészség a bűncselekményt szervező polgármesterjelölt vonatkozásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre tett indítványt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!