Az emberek kilencvenöt százalékának nincs elég élelme, és mi tehetetlenül nézzük, ahogy huszonhárommillió ember menetel az éhezés felé


- mondta a BBC afganisztáni tudósítójának David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója vasárnap Kabulban. Az időjárás a kora őszi melegről éles lehűlésbe fordul Afganisztánban, és a helyzetet súlyosbítja, hogy több területen is aszályról szólnak a beszámolók. Így tehát, ha az idén télen úgy alakul az időjárás, ahogy azt a szakértők előrejelzései jósolják, az éhínség széles körben bekövetkezhet a délnyugat-ázsiai országban.

A lap beszámolója szerint a Kabultól 80 kilométerre nyugatra fekvő Majdan Wardak tartományban máris több száz fős tömeg gyűlt össze abban a reményben, hogy lisztet kapnak egy hivatalos elosztóhelyről. A lisztet a Világélelmezési Program biztosítja. A helyszínen a tálib katonák jelenléte ugyan biztosította a tömeg nyugalmát, de azok, akikről azt állapították meg, hogy nem jogosultak az élelmiszerosztásra, dühösek voltak.

A nyugati országok azután szakították meg az afganisztáni segélyprogramjaikat, hogy a tálib mozgalom augusztus közepén uralma alá hajtott az országot.

A segélyeket befagyasztó országok emberi jogi alapokra helyezett érvelése szerint nem kívánnak olyan rezsimnek támogatást nyújtani, amelyik a nőket és lányokat eltiltja az oktatástól, és az iszlám vallásjog, a saría sajátos tálib értelmezésének megfelelő kegyetlen büntetéseket újra teljes körűen bevezetné az országban.

Beasley most arra hívta fel a fejlett világ kormányainak és milliárdosainak figyelmét, hogy nézzenek szembe a sürgető veszélyhelyzettel.

A közelgő éhínségnek már most számos jele az idestova negyven éve súlyos konfliktus sújtotta országban. A múlt héten a CNN-en jelent meg egy megrázó riport, amely szerint a a családja eladott egy kilenc éves kislányt egy ötvenöt éves férfinak, mert nem tudtak máshogyan úrrá lenni a pénztelenségen.

Az afganisztáni kormány október végén a nyugati bankok által befagyasztott, dollármilliárdos afgán állami pénztartalékok feloldását kérte az országot fenyegető súlyos éhinségre hivatkozva. Sah Mehrabi, az afgán jegybank igazgatótanácsának tagja a Reuters hírügynökségnek akkor azt mondta, az állam helyzete kétségbeejtő, mivel a rendelkezésükre álló pénzmennyiség legfeljebb az év végéig lesz elegendő.

Európát fogja a legsúlyosabban érinteni, ha Afganisztán nem jut hozzá ehhez a pénzhez

- mondta akkor a jegybanki tisztségviselő hozzátéve, hogy az afgán lakosság kétségbeesésében meg fog indulni Európa felé.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!