A Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnál is volt egy hasonló eset, mint a bicskei gyermekotthonban. Az érintett nevelő tízéves pályafutása alatt testileg és lelkileg is bántotta a fiatalokat.


Böjte Csaba 65 éves és 30 éve működteti a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, amit Európa legnagyobb gyermekotthonaként tartanak számon. Az elmúlt három évtizedben 6000 gyermeket neveltek fel Erdély-szerte. „Nevelőnek lenni a világ legjobb munkahelye. Bármit csinál az ember, előbb-utóbb a rozsda megeszi. De ha valaki gyerekekkel foglalkozik, az megmarad örökre” – mondta Böjte Csaba, aki szerint éppen emiatt olyan nagy felelősség a gyermekvédelemben dolgozni.

Mégis megtörtént a baj: a mára már elítélt nevelő testileg és lelkileg is bántotta a gyerekeket, szexuálisan kihasználta, traumatizálta őket. Az ügyben annak idején Böjte Csaba tett feljelentést.

„Túl vagyunk ezen, de az biztos, hogy sokkal jobban oda kellene figyelni mindenre és mindenkire, a gyerekekre és a kollégákra is” – fogalmazott a Maszolnak adott interjúban, hozzátéve: annak viszont örül, hogy legjobb tudása szerint a történtek után mindenki talpra állt, emiatt bizalommal tekint előre.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!