Mi Isten nevében fogadjuk be és neveljük a gyerekeket. Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli. A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer


- idézi a Magyar Hang Böjte Csabát, akit azután sikerült elérniük, hogy az Azonnali és a Transtelex szerdán megírta: a Csíkszeredai Bíróság első fokon harminc év szabadságvesztésre ítélte azt a gondozót, aki majdnem tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között mintegy tucatnyi, gondjaira bízott gyerekkel követett el kegyetlenségeket két olyan gyerekotthonban, amelyekben dolgozott, és amelyeket a Böjte Csaba-féle Dévai Szent Ferenc Alapítvány tart fenn.

A szerzetes arról is beszélt a lapnak, hogy amint tudomást szerezett a visszaélésekről, egyből a hatóságokhoz fordult. Böjte Csaba hozzátette, a gyermekbántalmazásért elítélt munkatársa rendszeresen részt vett képzéseken, szavai szerint

semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!