Akár bíróság elé is kerülhet egy brit nő, aki több mint húsz hónapja nem engedi iskolába kilencéves lányát, mert fél, hogy elkapja a koronavírust.


Az esetről a Metro számolt be, cikkükben azt írják, Lisa Diaz gyermekei több ezer másik gyerekkel együtt hagyták el az iskolát még 2020 márciusában, amikor a koronavírus először letarolta a világot, és a WHO is megerősítette, hogy egy világjárvánnyal állunk szemben. Az első hullám és a nyári szünet lecsengése után azonban az iskolák ilyen-olyan védőintézkedések mellett, de újra megnyitottak, a gyerekek így visszatérhettek az intézményekbe. Diaz azonban nem volt, és azóta sincs megelégedve ezekkel az intézkedésekkel, ezért úgy döntött, addig nem engedi iskolába a gyerekeit, amíg azok meg nem kapják a védőoltás mindkét adagját.

Ám még arra is várni kellett egy ideig, hogy a gyermekek és fiatalok oltását engedélyezzék, de ez sem tántorította el a wigani nőt, az egyre hosszabbra nyúló kihagyás ellenére sem engedte iskolába gyerekeit. Kilencéves lánya, Helena még mindig otthon van, 12 éves fia, Alex néhány hete kezdett újra iskolába járni, miután megkapta mindkét oltást.

A nő elővigyázatosságát most már egyáltalán nem nézik jó szemmel az iskolánál, ezért már azt is meglebegtették, hogy ha Diaz nem engedi vissza az iskolába a lányát, könnyen jogi útra is terelődhet az ügy, aminek a vége akár egy 2500 fontos (1,07 millió forintos) büntetés is lehet, és a gyámügy is rászálhat a családra.

Az anyát mindez nem hatja meg, a Metronak nyilatkozva elmondta, az iskolák olyanok mint a petri-csészék, ahol bárki könnyen elkaphatja a vírust.

Meg akarom óvni a családomat, köztük a hivatalosan is veszélyeztetett édesanyámat és magamat is, hiszen nekem is vannak egészségügyi problémáim. Az iskolában nincsenek óvó intézkedések, nem kell maszk, nincs szellőztetés, kivéve, ha az időjárás engedi, hogy kinyissák az ablakot

- mondta a nő, aki azt is sérelmezi, hogy az általános iskolákban védőoltás sem biztosított, és a covidosokkal érintkező tanulókat sem szigetelik el, így szerinte annak sincs semmi akadálya, hogy a lányát egy fertőzött mellé ültessék.

Remélem, hogy a lányom hamarosan megkaphatja az oltásokat, ha ez megtörténik, vissza fog menni az iskolába, egy nagyon jó minőségű maszkkal az arcán.

Az anya azt is elmondta, nem érti, miért aggódnak az iskolában a lánya tanulmányai miatt, hiszen az részt vett a távoktatásban, amióta pedig jelenléti oktatás van, mindennap küldenek egy riportot az iskolába, hogy miként haladt Helena otthon a tananyaggal. A nő épp ezért tartja felháborítnak, hogy jogi procedúrákkal és a gyámüggyel próbálnak ráijeszteni, szerinte inkább abba kellene energiát fektetni, hogy minél széleskörűbb megelőző intézkedéseket vezessenek be az iskolákban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!