A 33 éves Molnár Roland szervei elkezdtek leállni, most mesterséges kómában tartják.


Molnár Roland, aki egy két és fél éves gyermek édesapja, mesterséges kómában tartják az orvosok, akik küzdenek azért, hogy megmentsék a karját.

Molnár Ózdon született, a Budapesti Rendőrtiszti Főiskolára járt, később az ózdi Közterület-felügyeletnél dolgozott, 2016-tól Budapesten az IMEI (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) munkatársa lett. December 29-én viszont minden felborult az életében: húsevő baktériumot találtak a szervezetében – írja a Bors. Amint lehetett, meg is műtötték, majd szilveszterkor még egy operáción esett át.

– hangzott el az Ózdi Városi Televízióban.

A helyi tévének elmondta az unokatestvére, hogy a fentiek mellett még bőrátültetésre is szüksége van. Azt is mondta, hogy már korábban orvosi segítséget kértek, de egy másik kórházban elküldték őket, így végül Vácon kezdődhetett meg a kezelése.

Ha időben észreveszik, egy antibiotikumos kezelés is elég lehet a húsevő baktérium ellen, de a késlekedés miatt Roéand szervezete már sokat károsodott. Mindemellett a kilátásai reményre adnak okot, ehhez azonban segítségre, például sok vérre van szüksége.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!