A Nemzetgazdasági Minisztérium márciusi egyhónapos felmondási lehetőséget hirdetett meg. Előnyei és hátrányai is vannak az új rendszernek.


Tavaly mintegy 190 milliárd forintot költött a magyar lakosság lakásbiztosításra, miközben a korábbi években a befizetett díjaknak mintegy egyharmadát fizették csak ki az adott évben kárt elszenvedő ügyfeleknek – írja a Portfolio.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az idén először meghirdetett egy márciusi egyhónapos felmondási lehetőséget, így néhány hét múlva biztosítók és közvetítők egész sora fog ráállni kifejezetten a lakásbiztosítási ügyfelek átcsábítására vagy megtartási céllal a biztosításuk átdolgozására

Ha valakinek nem tetszik a meglévő szerződése vagy biztosítója, évente egyszer, az éves évforduló előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal felmondhatja. Egy új felmondási lehetőséget is bevezetett a tavaly február 1-jei rendelet: 2024-től minden év március 1-je és 31-e között extra felmondási lehetőséget kapnak a lakásbiztosítással rendelkezők, mégpedig költségmentesen.

Az új kampánynak több előnye is van. Egyrészt a márciusi kampányban intenzív módon hívják fel a piaci szereplők az ügyfelek figyelmét a lakásbiztosításaik gondozásának, megújításának a szükségességére. Másfelől élénkítheti a biztosítók és közvetítők közötti versenyt, és csökkentheti az alulbiztosítottságot azoknál, akik tudatosan váltanak.

Az alacsonyabb díjszabás mellett vannak hátulütői is az újdonságnak: a lakásbiztosítási fedezetek irracionális szűkülését és akár az alulbiztosítottság mint negatív jelenség erősödését is maga után vonhatja – írja a Portfolio.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!