Úgy tűnik, tulajdonosváltás lesz a szombathelyi Haladásnál, egy elég érdekes tranzakció keretében, amiről a Nyugat.hu számolt be. ez úgy realizáldhat, hogy 5 millió forintról 40 millió forintra emelnék a tulajdonosok a Haladás Labdarúgó Kft. törzstőkéjét. Enek eredményeként az Illés Akadémia helyett a Haladás Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lenne a többségi tulajdonos, mert a tőkeemeléshez a közel 36 millió forintot ez utóbbi cég fizetné be a csapat kasszájába.

A Haladás Marketing Kft.-nek jelenleg 8,54 százalékos tulajdonrésze van a futballcsapatban, ez a tulajdonrész a tőkeemelés után 88,74 százalékra nőne. A Haladás Marketing Kft. egyébként Séllei Árpád tulajdonában van, Séllei pedig közel két éve a Haladás Labdarúgó Kft. ügyvezetője.

Csakhogy a Haladás Marketing Kft.-nek nemigen van pénze - az elmúlt években alig volt bevétele, 2018-ban és 2019-ben 800-800 ezer, 2020-ban 11,4 millió forint árbevételt vallottak be, a tavalyi évet 214 ezer forint hiánnyal zárták. Séllei Árpád azt írta Nemény András polgármesternek ezzel kapcsolatban, hogy a tervezett tőkeemelés pénzügyi hátterét a Vasútvill Kft. biztosítaná. A Vasútvill Kft. mögött pedig Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt áll, akinek cégei egyébként sikerrel indulnak a szombathelyi közbeszerzéseken is - írja a lap. Az nem világos egyelőre, hogy Homlok Zsolt lesz-e az új tulajdonos, vagy sem.

A közgyűlésre készült anyagból az is kiderül, hogy a jelenlegi többségi tulajdonos az önkormányzat számára jelenleg nyújtott "aranyszavazatból" kivenné azt a jogot, hogy az önkormányzat beleszólhasson a társasági szerződés módosításába. A közgyűlés dönt róla, hogy ebbe belemennek-e.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!