A világ leggazdagabb emberének számító Amazon-alapító a Blue Moon elnevezésű űrhajót akarja eljuttatni a nyersanyagokban gazdag Holdra. Az űreszköz makettjét bemutatva Bezos rámutatott, hogy a Hold megfelelő kiinduló állomás az űripar elindítására, mivel az égitest forrásainak kitermelése 24-szer kevesebb energiát igényel, mint a Földön - írja az MTI.

A Blue Moon olyan rugalmas leszállóegység, amely kis, közepes és nagy rakományokat is szállíthat, és képes rá, hogy nagyon pontosan landoljon és szálljon fel a Hold felszínén. Ez a technikai háttér lehetővé teszi az ember fenntartható jelenlétét a Holdon - állította az üzletember a Washingtoni Kongresszusi Központban a NASA szakemberei és üzletemberek számára tartott prezentációján.

Vissza kell térnünk a Holdra, és ezúttal ott is maradni. Készek vagyunk támogatni a NASA-t, hogy a Blue Moonnal 2024-ig eljusson a Holdra

- erősítette meg a magán űrvállalat a Twitteren is.

A Blue Moon akár négy önvezető holdjárót is képes a Holdra juttatni, valamint műholdakat Hold-körüli pályára állítani. Az eszköz a tervek szerint a Hold déli sarkán szállna le, amelynek krátereiben jelentős jégtartalékok találhatók. A jégből olvasztott vízből hidrogént lehet előállítani, amely a Naprendszert kutató űrmissziók hajóinak üzemanyagául szolgálhat. A vállalat emellett azt a BE-7 rakétamotort is bemutatta, amivel felszerelik a leszállóegységet.

A Blue Moon leszállóegység - Fotó: Saul Loeb/ AFP

Bezos bejelentése a NASA holdra szállási terveinek felújítását követte: az amerikai űrhivatal korábban azt közölte, hogy 2024-ig ismét űrhajósokat küld a Holdra. Mike Pence alelnök pedig arra tett javaslatot, hogy ha a NASA nem tudná teljesíteni a kitűzött célt, gondolkodjanak kereskedelmi alternatívákban. Az Amazon-vezér hangsúlyozta, hogy tetszik neki Pence holdra szállással kapcsolatos elképzelése, és emlékeztetett rá, hogy mivel vállalata már három éve dolgozik a terven, képes lesz 2024-ig meg is valósítani.

A Blue Origin olyan űrjárművön is dolgozik, amellyel rutinszerűen lehet embereket és rakományt is szállítani Föld-körüli pályára és vissza. A New Glenn elnevezésű nehézűrhajót 2021-ben akarják elindítani.

(Kiemelt kép: Mark Wilson/Getty Images/AFP)

Péniszfotóval zsarolják a világ leggazdagabb emberét

Az Amazon-vezér Jeff Bezos ellen egy bulvárlap lendült támadásba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!