Budai Laura azt mondta: kapott-hideget-meleget a történtek után, és rosszul esett neki, hogy az énekes nem állt ki mellette a médiában.


Hollandiába menekült az őt ért támadások miatt a lány, aki tavaly májusban intim viszonyba került Azahriáhval a backstage-ben a Szolnoki Palacsintafesztiválon.

Budai Laura a Blikknek azt mondta, hogy kapott hideget-meleget a történtek után. A lány kihasználva érezte magát, és rosszul esett neki, hogy az énekes nem állt ki mellette a médiában, és a közösségi oldalakon sem hárította el a rá irányuló gyűlöletcunamit.

Laura azt is elárulta, hogyan fogadta a családja, amikor megtudták a ToiToi WC-s hírt.

A családunkban a bátyám az, aki nagyon nehéz eset ilyen téren, de benne jó értelemben csalódtam, mert mellém állt és bevédett.”

A lány azt mondta, hogy túllendült a dolgon, lezárta magában, és bár sokszor rajta van még a depresszió, de sokkal jobban van már mint egy éve.

„Rengeteg bántást kapok mai napig, az emberek ezt sosem fogják elfelejteni... Ha visszamehetnék a múltba, fel sem vállaltam volna magam” - mondta Laura. Szerinte hiába költözött külföldre, a múltja oda is követi, hiszen fent van a social média platformokon, és úgysem tudja teljesen ezt lezárni.

Arra a kérdésre, hogy miért érezte fontosnak, hogy kiálljon az igazság mellett, Laura azt mondta:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!