Fél nap alatt több mint nyolcvan színházi dramaturg írta alá azt az állásfoglalást, amelyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem múlt héten megszavazott rektorjelöltje, Upor László dramaturg, fordító és egyetemi tanár szakmai és emberi integritása mellett szállnak síkra - írja a hvg.hu.


Visszautasítjuk, hogy Upor László nevét egyesek minden alapot nélkülöző rágalmakkal próbálják befeketíteni. Tanúsítjuk, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem választott rektorjelöltjének függetlenségéhez, szakmai integritásához és erkölcsi tisztaságához kétség nem férhet, és személyében kiváló ember lehet sokunk alma materének rektora

- áll a közleményben, melynek aláírói között szerepel Radnóti Zsuzsa, Fekete Ádám, Németh Gábor, Tasnádi István, Morcsányi Géza, Mohácsi János és számos határontúl, valamint egy londoni dramaturg.

Az állásfoglalásban visszautasítanak "minden olyan, az egyetemi autonómiába való durva beavatkozásra irányuló törekvést, amelynek az elmúlt napokban a sajtó egyes, meghatározó fórumain tanúi lehettünk. Szeretnénk felhívni rá a figyelmet, hogy Gothár Péter ügyében Upor László helyettes rektorként nemcsak szabályszerűen, hanem maximálisan korrektül jár el: haladéktalanul létrehozta az ügyet kivizsgáló etikai bizottságot és sem magát, sem a folyamatot a médiahisztéria által befolyásolni nem hagyva elrendelte a minden érintett meghallgatásával zajló vizsgálatot, amelynek hamarosan meglesz az eredménye".

Nyilatkozatot tettek közzé a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának a hallgatói is, melyben azt írják, támogatják, hogy az SZFE bármilyen, az egyetem dolgozói által elkövetett hatalmi visszaélésre irányuló érdemi gyanút alaposan kivizsgáljon, illetve az ilyen eljárások eredményét hozza nyilvánosságra, a gyanú beigazolódása esetén pedig az egyetem vezetése úgy járjon el, hogy hallgatói és dolgozói biztonságban érezhessék magukat az elkövetőtől. Ugyananakkor hangsúlyozzák, "hogy ezek a hatalmi visszaélések elkövetőiket minősítik, nem pedig az egyetem egészét (…)".

Visszautasítunk minden olyan felelőtlen állítást, amely megalapozatlanul sároz be ártatlan oktatókat, dolgozókat vagy hallgatókat. Továbbá határozottan visszautasítjuk, hogy egyetemünkkel jogviszonyban nem álló külső erők a jelenlegi helyzetet ürügyül használva megpróbáljanak beavatkozni egyetemünk oktatásába, s ennek révén a hazai felsőoktatás tanszabadságába

- írták.

Kiemelt kép: Róka László / MTVA/ Bizományosi


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!