A kínai kormány a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat segítségével lehallgathatta a KPN Telecom NV holland távközlési vállalat ügyfeleit, közöttük a holland kormány több tagját - írja az MTI a helyi sajtó, a KPN által tíz éve készített, nemrégiben kiszivárgott, titkosított jelentésére hivatkozva hétfőn.


A beszámolók szerint a holland távközlési vállalat belebukhat abba, hogy a 2010-ben készített, titkosított jelentését nem hozta nyilvánosságra,

a dokumentum szerint ugyanis a Huawei munkatársai, mind a KPN épületein belül, mind pedig Kínából "illetéktelenül, ellenőrizetlenül és korlátlanul" lehallgathatták a hágai központú cég és Telfort nevű leányvállalata által kiosztott mobilszámokat.

A lehallgatások akkor történhettek, amikor a KPN 2009 folyamán a Huawei technológiáját használta. Ekkor a holland cég hágai központjában hat kínai alkalmazott dolgozott. A távközlési szolgáltató még abban az évben ellenőrzést kért a Huaweihez kapcsolódó esetleges kockázatok megállapítására, miután a holland titkosszolgálat (AIVD) már többször figyelmeztette a vállaltot az esetleges kínai kémkedési tevékenység lehetőségére.

Hogy a leghallgatások megtörténtek-e, és ha igen, milyen gyakran, a jelentésből nem derül ki - írták. Az viszont világos, hogy a Huawei rendszere lehallgathatta a holland kormány tagjainak, köztük Jan Peter Balkenende korábbi miniszterelnök telefonját, valamint az országban élő kínai emigránsok beszélgetései mellett tudomást szerezhetett arról is, hogy kiknek a telefonját figyeli vagy hallgatja le a holland rendőrség, vagy az ország titkosszolgálata. A jelentésből kiderült az is, hogy a dokumentum alapján a KPN még 2010-ben úgy döntött, nem szervezi ki mobil törzshálózatának teljes karbantartását, a biztonsági kockázatok elkerülése érdekében pedig fejlesztéseket hajt végre.

A KPN friss közleménye szerint nincs arra utaló jel, hogy a kínai vállalat bárkit lehallgatott volna, vagy ellopta volna ügyfeleinek adatait. Ha a cég ilyen esetről tudomást szerzett volna, haladéktalanul tájékoztatta volna az illetékes hatóságokat és az ügyfeleket - írták. Hozzátették: a Huawei alkalmazottainak nem volt hozzáférésük a KPN kulcsfontosságú hálózatához és adataihoz, a kínai vállalat mindenkor a KPN engedélye szerint működött a hágai központban. Ez vonatkozott mind a Huawei, mind pedig a KPN által a tevékenységének támogatására alkalmazott alvállalkozókra is. A Huawei válaszában kiemelte: soha nem járt el rosszindulatúan, sosem élt vissza a helyzetével Hollandiában.

A De Volksrant című helyi napilap 2019-ben arról írt, hogy "titkos hátsó ajtóval" rendelkezhet a kínai Huawei a KPN hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz. A cikk szerint a holland titkosszolgálat is vizsgálatot folytatott az ügyben, egyebek mellett azt próbálták megállapítani, hogy a biztonsági rések lehetővé tették-e a kémkedést a pekingi kormány számára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!